József Attila: Ajándék

  










A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábad biggyedt vonalára szabták.
De ruganyos, mint fürge gummilabdák
És mint a spongya, mely tengerbe nő.

Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt, barna szóval arra kérlek
- Ha eltiporsz is füvet, harmatost -

Ha elszakadt a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly Mester:
Az uccasárba akkor se taposd.

Kovács Anikó: A boldogság színe

  

     A boldogság színe nekem

     a szemed fényes, barna tükre

     - benne látom magamat -

     amiért élni érdemes

     az nekem te vagy

     emlékeink, s talán a jövőnk is:

     higgyük azt.

     Szüntelenül és mindig

     újra és újra

     te jársz eszembe

     nem múlsz el belőlem soha,

     olyan vagy, mint a kezdetek kezdete.

     Én arról juthatok eszedbe,

     hogy nekem is hét napból áll a hét

     s hogy mi úgy találtunk egymásra

     mint gólya ki tavasszal visszatér.

     Mit tehetnék?

     Bennem fényes izgalom rak fészket

     még ma is, ha hozzám érsz.

Kovács Daniela: Szívedhez simultam

 

Ajkunkon pihegett a csend
Tenyered öblén pihentettem kezem
Gyönyörű pillanatok ivódtak mélyen belém
Szívemben őrzöm minden emléket.

Összesimultunk a vágytól űzve-égve
Szavakká olvadtak a kósza gondolatok
Szívedhez simultam titokban reménykedve
Hogy örökkön-örökké ott maradhatok.

Kun Magdolna: Lassuló tánclépés

Ha fáradnak a tánclépések,
s már nem bírja a láb,
ne tegyünk egyebet,
csak öleljük egymást.
Hunyjuk be szemünket
s majd a gondolat
szélsebesen irányítja
a mozdulatokat.
Mert lehet, hogy az erő
néha alábbhagy,
de a tudat merészsége
madárszárnyat ad,
mellyel száguldhatunk,
repülhetünk a végtelenen át,
időtlen-időkig
ölelve egymást.

Rácz Sándor: Fontos hogy mindig...

Fontos hogy mindig jóindulattal
Gondolj rám meg az is
Hogy játsszunk néha:
Játsszuk azt hogy te
Vagy a vak és én
Vagyok a néma

Mindig elérhető légy
100 éve ismerlek
Vagy csak tegnap óta
Öltöztesd át hangulatom ha
A rosszkedv
Rongyait hordja.

Ruder Jana: Álmodtam...

Csak a kezemet fogtad
jó volt, ahogy ujjaid az
enyémet érintették.
többet nem akartam.. még.
nekem ez is elég.
Bánatpalotámat
talán elhagyom,
már kinéztem kicsit
az ablakon..
Magányom
csendben izzó
parázson lépeget
kicsit lángol...
néha még éget
Aztán előbújik
belőled egy dallam,
s már nem emlékszem,
hogy mit is akartam..
Figyelem önmagam..
ahogy lassan
kigombolod belőlem
a gyötrelmeimet.

Benczes Sándor Gábor: Elveszetten

Hova tűnt a múltkori fény?
Hol van a téli hópihe?
És ki tudja, hol kószál most
a jótevő Isten, az Ige?

Elvesztettem lábam nyomát,
mint jöttem múló időn át.
Elvesztettem egy könnycseppet,
volt benne bú, volt szeretet.

Elvesztettem a tegnapot,
s nem találom a holnapot.
Elvesztettem egy hangot, szót,
gyöngyként gördülő mondatot.

Elveszett, ó, mennyi minden
elveszett félszáz év alatt!
Hanyag vagyok? Felelőtlen?
Felelj! ...ám az idő hallgat.

Nagy István Attila: Szimfónia

Hiányoztál.
Mindenütt kerestelek.
A fák mögött, a felhők haragjában.
A szemlehunyás ólmos fáradtsága
eltakart.
Pedig milyen jó lett volna,
ha a hangodba burkolózom,
s megtelik zenével a lelkem,
szimfónia zeng, ha rád
gondolok.

Moretti Gemm: Őrizlek

Igy nem őrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó, szőke kazlak,
nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs -
mint téged rejtelek, őrizlek én,
mindent, mi tiéd volt és most enyém:
Papírlapot, melyen kezed nyoma,
pillantásod, mely rólam szállt tova,
egy mondatot, amely tetszett neked,
dallamocskát, mit dúdoltam veled,
egy virágot, melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent. Oly szegény a szó
mondani, írni, mily boldogító,
hogy kincsem van, és ez a kincs te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül.

Szabó Ila: Vágy

Áldanám a kelő holdat –
megigéző mosolyodat.

Borzolnám a fűzfagallyat –
érzékien omló hajad.

Csókolnám a száz fűszálat –
szeretkező szempilládat.

Ringatnám a domboldalat –
elbűvölő szép válladat.

Vállalnám az egész tájat –
minden vonzó porcikádat.

S meghalnék a sziklabércen –
minden veled-ölelésben

Kun Magdolna: A szív kertje

Szíved sziklakertjében nyár marad az élet.

Ott mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged

- megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.
Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár-  egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.

Reichard Piroska: Napok, napok

Eljött megint a tegnapesti szél,
az ég kékje megint gyöngyszínre olvadt:
megint egy éj, megint egy hosszú éj
s mögötte vár megint egy hosszú holnap.

Harangszó búcsúztatja a napot,
zokogva kong: hiába volt, hiába,
napok, napok, egyforma tegnapok
belemúlnak borúló éjszakába.

Napok, napok, egyforma gyöngyszemek,
fáradt kezemből egyenként kihullnak,
arra sem vágyom már, hogy pár szemet
még felfűzhessek emlékkoszorúnak .

Bodnár Éva: A fáradt szív panaszai

 














Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!


Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.


Túl sok a zaj - belefáradtam.
Simogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek.


Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.

Szabó Éva: Életrajz

Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? Azt kell megtanulni
Nem szabad, csak fölfelé hullni.

Vékony Andor: Kívánságok

Szavak mélyében
Átölel a szeretet.
Őrizd! Te érted.

Benczes Sándor Gábor: Töröld le gond-ráncaid

Töröld le arcodról gond-ráncaid,
nézd, nézd azt a sok apró gyönyört,
mi körbevesz lágyan, szerényen,
s csendben, kedvesen téged köszönt.

Látod amottan azt a kis virágot?
mily lágyan simítja, ringatja a szél,
és hallgasd, ott egy karcsú fán,
hintázva csacsog a sok zöld levél.

Hallod? Az a madár csak neked dalol,
trilláz, cifrázza, s ágról ágra száll,
s ott a tó, vize hatalmas tükör, benne
(zajt ne üssön) a hal lábujjhegyen jár.

Gyere, most ne gondolj gondra,
csendben elnyúlva e lágy fűben
(zöld szőnyeg, fel, az égig terül)
száguldjunk az ismeretlenben.

SárhelyiErika: Homokpergető

Kagyló vagyok vad hullámverésben,
csak verődöm zord partjaink között.
Mélyre merülök, onnan emlékszem,
mint homokszem, ha gyöngynek öltözött.
Vízként ringattál, kezedbe vettél,
megtáncoltattál, ujjaid hegyén,
ha vihar zúgott, s vitt volna a szél,
láncra fűztél, hogy nyakadba vegyél.
Még látom lábnyomod a homokban,
tenyered hevét még érzi bőröm.
Gyöngy a fényt nem szeretheti jobban,
ahogy én az emlékeink őrzöm.

Nagy Horváth Ilona: Szerelem

 Hosszúra nyúlt,
vágyba ágyazott idő
után, végre
szót téveszt a szánk,
egymásba öleljük reszkető álmaink.
Lábaink előtt vert sereg,
ésszerűség és sokféle félelem.
Szerelem...
Ezért, hogy perc, óra most együtt talál,
hogy hiába volt messze a határ,
mint a sorsunk,
végül összefonódtunk.
Ezért, hogy kiürült az ég is nélküled.
hogy könnyel vallottam neked:
„belekiáltottam a vonat zajába,
belefontam az árvák hajába:
Téged szeretlek.”

Tornay András

...rohanó percekben éljük meg az időtlen vágyat.
nehézkes másodpercekbe
szorítjuk sebezhető szerelmünket.
lelassult években merünk csak remélni.

árvák, kiszolgáltatottak, elgyengültek
és együgyűek vagyunk, azt keressük, ami nincs,
s nem jól bánunk azzal, ami van

Kubik Ilona: Fák közt

  Az erdőn őrködő fák keblébe

  emlékként vésődnek körök,
  az évekről, melyek úgy múlnak el,
  hogy egy pillantásuk örök.
  
  Az égből csendben kipergő eső

  tovasiklik az ágakon,
  majd a kéreg barázdáit hűti,

 simogatja hallgatagon.
    

S ha előbújt; levélkék szitája

óvva szűri reánk a fényt…

az avar a föld hátába süll

Szikszai Ilka. Építs légvárat

Építs légvárat, ha már az igazit leromboltad.
Rakj gyémántkövekbõl pirosan izzó palotát,
Vidd oda, akit szeretsz és formáld át!
Gyúrd ki színes gyurmából az ideát,
Lehelj bele lelket és boldogság vár rád!
Teremts magadnak kéken izzó álmokat,
Szõdd át örömmel és állítsd ki magadnak!
Nézz rá és gyönyörködj mûvedben:
Aztán lélegezz nagyot önelégülten!

Benczes Sándor Gábor - Tánc

Szavaim lágy, kecses, igéző mondatot alkotnak,
s te bűvölten hallgatod, miközben lágyan átkarollak.
Mint lágy tánc, úgy keringnek körötted a szép szavak,
s előtted, te csillagszemű lény, mélyen meghajolnak.
Szavaim lágy, kecses, igéző mondatot alkotnak,
s te bűvölten hallgatod, miközben lágyan átkarollak.
Gyere, ritmusra mozdul végre a testünk,
összeforrva ketten együvé leszünk,
a teremben a zene halkan duruzsol,
s mi ringunk rá, bennünk csend...

...egymáshoz már csak a szemünk szól.

Moretti Gemma. Most egy kicsit...

Most egy kicsit
elhalkult minden;
fákon a lombok friss nesze,
ablakon a zápor permete,
madarak hangja fátyolos lett,
elhallgatott a tücsök-ének.
Most egy kicsit
minden céltalan lett;
a "valami szépre váró"
reggeli ébredések,
a felhőket figyelni,
hisz te is ezeket nézed,
szél tenyerébe temetni arcom,
mert a hűvösét te is érzed.
Most egy kicsit
minden megfakult;
fölöttem félig-nyílt szemmel
közömbös csillagok,
sápadt és gyorsan tünő a holdkaréj,
s alig fényesebbek a nappalok,
nincs kedvük tündökölni.
Te nem vagy itt.
Az idő fáradt bogárlábakon vánszorog.

Percy Bysshe Shelley: A szerelem filozófiája

Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?

Pej Erika: Vágyom rád

Vágyom rád, mint szomjazó a vízre.
Vágyom rád, mint ifjúságra az öreg néne.
Vágyom rád, pedig tudom, nem lehetsz enyém,
hisz mindez nem más, mint hiú remény!

Vágyom rád, mert kívánom csókod.
Vágyom rád, mert hiányzik bókod.
Vágyom rád, mert szeretlek, s kellesz nekem,
hisz csak akkor élek, ha te vagy nekem.

Vágyom rád, hosszú éjszakákon.
Vágyom rád magányos napjaimon.
Vágyom rád mindig, ha nem vagy velem,
hisz nélküled nem is létezem.

Illyés Gyula: Szerelem

Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
nem állanék meg, ha tekintetemtől e
hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

Járok habok gyanánt futó finom havon,
mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
két kezemen maradt szerelmed illatát.

Nadányi Zoltán: Tanács

Ne gondolkozz a szíveddel,

Mert úgy ezer tüske vár;
És ne szeress az eszeddel,
Mert az élet úgy sivár.

Follinus Anna: Ima

 Hangjaid közötti szünetekbe bújnék.
Csend lennék, amit Te értesz egyedül csak.
Gyertya-fény időn túl hallgatnál.

Erdélyi Gábor: Cím nélkül

Ha a mosolyod a tegnapban felejted
rossz ízű ébredés után,
és az arcod a kezedbe temetted..
lehet, hogy vannak rossz napok...
Én itt vagyok...

Mikor nem jó, ha érint a kezem
bántóak a mozdulatok.
És utálod ha megcsodál szemem,
vannak ilyen rossz napok.
De Én mégis itt vagyok!

Mikor hűvös a reggeli fény
fátyolos szemed nem mossa reggel
szürkévé válik az ég tiszta kékje,...
Hiába vannak rossz napok...
Én itt vagyok.

Én mégis itt vagyok....

Kovács Daniela: Álmom tovarebben

Holdsugár rezdül a némán alvó éjben
megtört ágak kérgén rút ránc cserepek
hófödte háztetőkön a holdkaréj pihen
a csipke-rebbenés bokrokon díszeleg...

fáradt szemeimen átvetül a sötét
majd emlékek hada álmaim színpadán
pillanatfoszlányként álmom tovarebben
magamra maradok, hitehagyottan.

Tornay András: Törékeny

Én egyfolytában hazudok magamnak is
Igyekszem erősnek, határozottnak tűnni
de nagybetűkkel rám van írva:
"Törékeny vagyok, kezelj óvatosan!"
Bárcsak egyszer meglátnád a táblákat
amelyek a nyakamban lógnak.