Reichard Piroska: Egyedül

Odakint gördülnek a napok,
huszonnégy órájuk nesztelen abroncsán
gurulnak szüntelenül;
az imént még hunyorgó csillagok néztek be ablakomon,
most a nap küldi zárt redők résein kegyetlen nyilait,
de már közeleg halkan az alkony.

Idebent megállt az idő.
S ez időtlen tértelen űrben megállt az életem is,
csak mint kikapcsolt gépezet kis bolond kereke,
szívemben zakatol egyre a csendben:
hol vagy most? hol vagy most?
szívemben zakatol s vár szikra-jeledre,
melytől húnyt szemem újra kigyúl,
újra kigyúl egész életem
megindul
feléd.

Heinrich Heine: A levél

A levéltől, mit irtál,
kétségbe nem esem.
Te untan eltaszítsz már,
de hosszan írsz nekem.

Tizenkét sűrü oldal!
Egész kis kézirat!
Nem írják ennyi sorral,
hogy: elbocsájtalak!

Balázs László: A búcsú csendje

 (részlet)

Ne húzd el gyorsan kezed.
Nem maradt már más,
A szavakat neked adtam
Neked adom most a csendet:
A sziget fáit a folyó partját
Az elakadt szavak helyét
Az első csók forró csendjét
S karodban a megnyugvást
Az ígéretet szemedben
A beszédes hallgatást
A tested csendjét, hol érzem szíved
Téli estét s nyári délutánt.
A kezemét és kezed csendjét
Simogató jelbeszédét
Az ölelés néma sóhaját
És szívem ütemében a csendet...

Jószay Magdolna: Mindent adtál

Mindent adtál, még
ki sem ejthettem,
szememet szinte
rá sem kellett vetnem,
elég volt gondolnom,
s apró vágyaim teljesültek
úgy most is, mint régen.
Pedig te is
az a fajta vagy,
aki nem másban, csak
lélekben és szívben
oly gazdag,
hogy megfejted minden
röpke vágyamat,
kitalálod megannyi
őrült gondolatomat,
őrized és véded
minden sóhajomat.

Vaskó Ilona: Vágyak, álmok

Leheletnyi álom-vágyban
Ringatózom szüntelen,
Álom-vágyam, álom-ágyam
Ringat rendíthetetlen.

Pillanatnyi vágy-álmomba
Burkolózom csendesen,
Vágyam-álma, vágyam-ágya
Ölel engem kedvesen.

Fehér Miklós: Hajnalkép

Ha most virágot tennék asztalodra,
Vagy illatos kávét szép pohárban,
Kusza sorokat papírra róva,
Hajnalt festve aranyló sugárral,
Vagy csak föléd hajolnék csendben,
Belémerülve álom-illatodba,
Mondd, megértenéd-e érted-szerelmem,
Ahogy lopva emelném takaródat?

Kormányos Sándor: Mesék gurulnak...

 

Ha csukott szemmel is
látlak s elfogódva
kinyílsz majd bennem
mint gondolat-virág,
a vágyból gyökérző
növő pillanatra
rárémül újra
a megdöbbent világ.
És nem értem én sem:
Csodák pitvarából
mesék gurulnak a
hallgatás alól,
míg tűnődve állok
egy elképzelt tavaszban:
Érezlek, itt vagy,
és mégsem vagy sehol...

Nagy István Attila: Lobogtunk

Egymás mellett feküdtünk,
s mint amikor ringatózunk
a habok hátán,
elmélyült bennünk a nyugalom.
Nem vágytuk a partokat,
sem az öböl árnyékait,
kilépett belőlünk a világ,
s magával vitte nyűgeit,
a napok hordalékát,
a hiábavalóság igéit.
Magunkra maradtunk,
egymás testébe hullva,
egyetlen áramkörben
lobogtunk, mint a máglya.

Goethe: Kicsit több békesség

"Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb viszály, irigység,
Kicsit több igazság úton-útfélen,
Kicsit több segítség bajban-veszélyben,
Kicsit több "mi" és kevesebb "én",
Kicsit több erő, remény,
És sokkal több virág az élet útjára -
Mert a sírokon már hiába."

Szeitz János: A remény

Új napra vált az éjszaka,
pihenni kér fáradt szemem,
Becsukom a könyvet, vissza-
Térek rám kimért létembe.
Rád bízom, vezesd álmomat,
Ott még teljesül reményem.

Nagy István Attila: Téged hívlak

Ha arra várok, hogy elindulj,
s megtaláljon a tavasz üzenete,
nem álldogálhatok gyáván
a folyó partján én sem,
s nem nézhetem, hol kisebb,
hol veszélytelenebb a víz.
Nem vágyom a túlsó partra.
Téged hívlak minden pillanatban,
s csendesen, de bízva remélem,
egyszer megérkezel hozzám.

Tornay András: Nem tudom...

Nem tudom, hogy téged szeretlek-e,
Vagy azt szeretem ahogy bánsz velem …
Vagy ez ugyanaz?

Kormányos Sándor: Hiány

Az érzésre feszült gondolatok
most pattanó húrrá pengenek,
s egy szívdobbanásra ráölelve
mint vágy-verte dallam, zengenek.

Majd hosszú sóhajra hangolódva
elszállnak utánad messzire,
Én mindig tudtam: Hiányzol majd,
de sosem hittem, hogy ennyire...

Gyóni Géza: Mélységben

 

Oly mélyen bent vagy a szívemben,
Mint mély ókútban a hold képe.
Néztél már mély kutak vizébe?

Oly mélyen bent vagy a szívemben,
Mint mély veremben est sötétje.
Néztél már vén verembe félve?

Oly mélyen bent vagy a szívemben.
Hogy tudtál olyan mélyre szállni!
Most, látod, nem tudsz kitalálni.

Szabolcsi Zsóka: Csordultig...

Puha avarba süpped talpam,
a fák lehajolnak hozzám.
Az erdőben ma béke van.
Könnyű dallamot dúdol a szám.

Lelkem csordultig telve szeretettel,
de bűneim terhétől roskadok.
Rebben a szellő szent lehelettel,
s tisztuló szívvel felzokogok.

Tóh János: A Hold fényében

A telihold fényében állok
Szeplőit kutatja tekintetem,
S talán a válaszra várok,
Mit keresek én, idelenn.

Fagyos föld deres füvén
Hold ezüstje felragyog,
Mint magányos feketeszén,
gyémántok közt ballagok.

Zsefy Zsanett: éjjel az erdőben

 

a csönd csapdába csalta a hangokat
majd néma foltként velük tova suhant
a szemvillanás is sötétbe merült
a didergő éjszakában elszenderült

árnyak lopóztak éhesen fák között
holdfény bújócskázott a felhők fölött
villám csonkolta korhadó rönkökön
redőzött ruhájában a szél beköszönt

néhány gomba kábultan pöffeszkedett
míg illatuk lengett az avar felett
majd elolvadt a sejtelmes éjszakában
a földszagú erdő csendes magányában

Vaskó Ilona: Édes álom

Szelíd szavad suttogása csábít,
S én halkan osonok feléd.
Mezítláb szedem a lábam
A hideg kövön. Kapkodom,
Sietek, oda kell érnem eléd.
Halvány pizsamámon átlebben
A hideg, de agyamban minden
Ideg érted kiált. Lilán fázó
Ajkaimon mosolyogva remeg
A szerelem, és suhanva repít
Legyőzve időt és teret.
Halkan, finoman sóhajtva
Rezdülök melléd, hogy vacogó
Testemben új életre keljen a
Melegség, az álmot hozó.
Álomnak tűnnék, vagy
Sóhajtásnak? Lebbenő tündérnek?
Tiltott óhajtásnak? Legyek
Neked álom, táncoló tündér,
Vagy sóvárgó vágy. Vigyázom

Álmod az ágyadban hát,
Mely az enyém is már.

Gámentzy Eduárd: Elveszett szerelem - szonett

Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.

Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át, kopottas ingemen.

De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte, köveket csikorgat,
Emlékezetből írom, ily' sután.

Könnyű nyomát, a föld rég eltemette,
És nem hagyott itt semmi mást helyette,
Illúziót, egy szürke délután.

Őszi Anita Szavak

 
















Ha minden szó egy könnycsepp volna,
két szemem most de sokat mondna'.
Ha szavak lennének a lélegzetvételek,
oly sűrűn vennék levegőt, és csak neked.
Ha a szoba csendje mind szó lenne,
csak az én hangomat hallanád meg benne.
Ha minden porszem halk szó volna,
sétálni vinnélek az út-menti porba.
Ha nem volna más a szó, mint hulló falevél,
nem kívánnék mást, csak hogy ősszel élj!
S ha minden szó csak egyetlen ember.
Tiéd lennék én egész lényemmel.

Nagy Horváth Ilona : Valami szép

Te erős voltál,
engem széttépett a reggel,
s hol utunk kétfelé ágazott,
hasított belőlem még egy darabot
a felismerés,
nélküled megyek tovább.
A szó, szerelem,
új köntösbe öltözött.
Már tudom, igaz,
az élet néha a legszebb álom,
és tőled az.
Csendre intem árvult
jajszavát a szívnek,
indulok én is.
Még visszanézek ránk…
Ott lüktetett minden pillanatban
valami szép és visszavonhatatlan:
megtaláltál, megtaláltalak.

Fehér Miklós: kérdőjel

megkövült időben
rögzült pillanatkép
ismételhetetlen

több mint magány
fáj

utamon
holt könnyek
száraz sója csillan
kristály fehéren
így cipelem
nehéz büszkeségem
tört gerinccel
földig hajolva
láthatatlanul
érted

érted?

Jagos István: Óvatosan

Altass el, kérlek.
Vigyél távoli álmokba.
Ne lássam a mára sütött nap sugarát.
Ölelj át, kérlek,
S hagyj pihennem,
Ahogy Isten hagyja haldokló angyalát.
Fektess puha felhők közé,
Öled szerető fészkébe,
Fonj örök álmot szemem köré,
S tegyél le
(óvatosan)
A világ szélére.

Vékony Andor: Tested melege

 Tested melegét
takarómba burkolom,
hogy velem legyél.

Szabó Éva: Neked

Jöttél színarany éjnek
jöttél fekete napnak
évek tengermélyéből
robbanó pillanatnak.

Lettem színarany éjed
lettem fekete napod
évek kagylóhéjába
merülő pillanatod.

Szememben nyílsz azóta
szobámba hoz a reggel
távoli esték partján
lecsuksz a két szemeddel.

Zsefy Zsanett: a szerelem illata

míg élni vágyom
halnék minden percben
az észt felül írja minden gyötrelem

keserű ki meg soha nem éli
de ha ajkon csókol
édesen is szomjat olt vele

templomok kövén
mirtuszvirágos léptek
mind fűszálon ringó harmat
hajnalon
érintésük sebet nem ejthet
inkább enyhít
szerelemtől hevült szívfalon

szavak ívébe hogy is foglalhatnám
szemvillanások tüzét ruhák ráncain
a tiszta fényt amint kapaszkodik
időt szakítni vágyak
selyem-fehér
jázmin szirmain

hasonlíthatnám-e
mi bőrön át vezet a szívhez
ha csobogásba halkulva
erekben neszez
vagy gondolatnyi félsz
tört része alatt
robajjal ítél halálra
szép reményeket

ha egzotikus ilang-ilangos esten
sejtek diszkrét parfümje lebeg
szabadulni nem hagy
hiába küzdesz
vele s érte inkább elepedsz

mint fákra csorgó napfényt
rezzenetlen lombja
fogva tart az érzés
mindegy áldás vagy átok
tovább az vezet

olyan hiábavaló kérdés
a miért és a meddig
ne is firtasd

csak élvezd ha testeden
selymesen átdereng

Vaskó Ilona: Egyszerű szavak

 

Hálás lehetnék azért, hogy vagy nekem!
De minek a hála, ha jobb a szerelem?
Mi van, ha minden tagadással,
Önmagunk tagadjuk?
Mekkora harc ez kérem, mily nehéz-
Közben az igazat is mondhatjuk.
Miért ne mondhatnám,
Hogy kísértesz minden mozdulatban?
Hogy ott vagy velem mindig,
Reggel, este, jó és rossz hangulatban.
Te neved gépelem, míg ülök a gép előtt,
Rád gondolok, míg iszom a kávém délelőtt.
Neked csörren, a telefon minden csörgése,
Arcodról szól a papírlapok zörgése.
A fénymásoló érted indul el reggel,
A fax is csak neked tekercsel.
Tollamból érted folyik a tinta, míg írok,
Közben zsibbadtan csak arra gondolok,
A te monitorodon is az én arcom látod?
Enyémre a tiédet varázsolták az álmok.
Egyszerű szavakba öltöztettem szerelmem,
Én így vagyok hálás, azért, mert vagy nekem!

Galla Ágnes: Szín és illat

Lennék ezernyi szín és illat,
hogy elvihess magaddal az útra,
virág lennék, hogy megszerethess
s a titkokat súgjam,
lennék a csöndhöz társad,
ha nem únnád,
nyári-kék zápor, hogy veled legyek,
s lennék térdrebukott angyal az éjben,
aki megbocsát miattam neked.

Benczes Sándor Gábor - Életünk

 

Kora hajnal az, mikor megszületünk,
a szűz harmaton megcsillan a fény,
bennünk roppant nagy akarat, s remény.

Napunk felkel, egyre magasabbra hág,
fényéből gyűjtünk gigászi erőt,
s nem látjuk a lassan fogyó időt.

De bármit is hiszünk, bármit is teszünk,
napunk nyugovóra tér, jön az est,
sötétje betakar, s nyugszik a test.

Vaskó Ilona: Csak téged szeretlek

Mert csak a te ajkad ont forrásvizet
Szomjas számra. Csak a te csókod
Gyógyíthat be üresen fájó hegeket.
A te érintésed gyújt lángra kiszáradt
Pusztákat, szárasságtól izzó tereket.

Mert csak a te lelked ölelhet körbe
Engem esténként. Csak a te szíved
Dobban értem hangosan dübörögve
A te hangod szólíthat minden hajnal,
Reggel, délben, este örökkön-örökre.

Sütő Barnabás: Elmerültem benned

Léted tavába csobbant a lelkem,
Szemeid tükrében megláttam magam;
Zúgó hullámokkal feleseltem,
Ittam belőled és elakadt szavam.
Hát mily világ ez és miféle álom,
Mely darabokra törte szívemet?
Mert azt akarom, hogy örökké fájjon,
Üvöltsön bennem, mint a fergeteg;
Dobjon magasba, húzzon a mélybe,
Szakítson kétfelé, én azt is hagyom;
Bátran nézek a halál szemébe,
Hogyha szívedet szívemben tudhatom.

Elmerültem, és nem fáj semmi már.
Mert szerelmünk előtt nincsen határ.