Mint megannyi vándorfelhő fenn az égen,
Gondolatom suhan át a messzeségen,
Üldőzi egy álom szívemet,
Tündérszárnyát szövögeti már a lelkem,
Egy árnyékra véletlenül ráleheltem,
S melegében sírni nem lehet...
Mint megannyi vándorfelhő fenn az égen,
Gyengéd karok ölelnek a messzeségben,
S a felhőkre napot festenek...
A düllőútról félredobnak minden hantot,
S minden borut, mely valaha átsuhant ott,
Az alvajárók el ne essenek...
Mint megannyi vándorfelhő fenn az égen,
Szirmaim úgy repülnek a messzeségben,
Félredobva gondot, bánatot,
Nyugodjanak békében a búzaföldön,
(Mi nem hajlik meg, az egyszer el kell törjön...)
Repülj, szirom, álmok várnak ott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése