2015. március 31., kedd

Csurai Zsófia: Fokozás


ma csendesebb a csend
és jóvátehetetlen a jó
a bűn is bűnösebb
és szótlanná vált a szó...

a hiány kézzel fogható.


2015. március 30., hétfő

2015. március 29., vasárnap

Gyurkovics Tibor


 "Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
Szeretlek, mintha te élnél
helyettem egy életen át. "




2015. március 28., szombat

Váci Mihály: Valami nincs sehol


Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
- valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- ,,Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
- mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol...



2015. március 27., péntek

Balázs László: Közelítő tavasz


Talán múlik a tél
kinn az erősödő fények
bent árnyakat nevelnek
a tavasz túlélőt keres
lelkem elfehérülten
szorít magához
néhány dolgot
csupa személyes
belőlünk töredék:
egy rövid verssor
egyetlen név,
egy régi téli napon
ingem alá bújó
fázós ölelés,
percnyi otthon.


2015. március 26., csütörtök

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra


- Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

 

2015. március 25., szerda

Kun Magdolna - Sólyomszív


Ma felhőt bont az ég, sólyom-csillagom,
s kitárul a világ szemeid előtt.
Egy lágy muzsika szól fenn a karzaton,
hol angyalok sírnak nyári könnyesőt

Ma láztól ég a nap, s tüzes csókot hint,
gyémánt-bölcsőn ringat minden fénysugár.
Kék hold útján járó csillag keze int,
ha suhanó szárnyad virágrétre száll

Megszületni vágytál e földi létben,
hol erdők zengik a madarak dalát,
és hegedűhúr játssza el majd szépen,

egy kicsiny sólyom-szív dobbant ritmusát,
melynek átfutó sóhaja a szélben,
oly félve reszket meg, mint a nyárfaág.


2015. március 24., kedd

Szeitz János - Izzott a nyár


Izzott a nyár amikor megálmodtam:
Kószáltam reményes szívvel a mezőn
Élveztem az akácok méz illatát.
És nyár volt, amikor megtaláltam Őt.

A boldog percet kivárta életem.
Felejteni Őt, ha lennének is még
Csodára váró reményes éveim,
Megcsalva magam, Ellene vétenék.

Amíg éltemben megtart kimért időm,
Jönnek még izzó új nyarak s bár hullnak
A lombot emésztő őszi avarba,
Lelkem kelyhében megőrzöm őt.


2015. március 23., hétfő

Barnaky Miklós: Jó lenne


Jó lenne hinni,
hogy igaz még a hit;
a szó, a mosoly, a szeretet -
hogy nem takargat semmit.

Jó volna hinni, hogy mindez
jelent még valamit.


2015. március 22., vasárnap

Nagy István Attila: Tenyereden


Szép szemed hajnali csillag,
beragyogja az éjszakámat.
S amikor átjár ez a fény,
nem tudom, mi történik velem,
eleven vagyok-e, vagy halott.
Csak azt érzem, hív a magasság,
s vonz e messziről jövő fény.
Amit tudok, te tudod velem:
tenyereden hordod életem. 


2015. március 21., szombat

Nagy István Attila: Minden leszek


Elfelejtem magam,
láss olyannak, amilyennek szeretnél,
amilyennek a felfedező izgalom
sejtjeidbe égeti megtört alakomat.
Nem leszek más, csak az,
akinek megláttak szemeid,
s akinek a várakozás napjaiban
magadnak szeretnél.
Minden leszek, ha akarod,
csak nyugtasd rajtam szemed,
s érints meg minden pillanatban,
hogy megéljem a holnapot.


2015. március 20., péntek

Egyed Emese: Fordul a hold


Micsoda bolondság
szólnék hozzád veled
a hely nem ismerős
és nem lel rád, nem talál
akármilyen zokogó hívó
az üzenet

keres a vers a folyó mentén
szólít
így szólít
kedvesem
kedvesem merre jársz ne fuss előlem
a nevetésed szeretem az arcod
a vállad is a karodat
erős karjaid túl közelről láttam

sohasem fogsz te megölelni vélük
soha nem fogsz te átkarolni engem
az a pillanat végtelen biztonság
nem adatik meg nekem mégsem

nem alszom
fürdetsz mosolyodban
nem nyughatom túl messze vagy

és
túl
közelről
láttalak


2015. március 19., csütörtök

Káli László: Táncolni Veled


Hallgasd e halk zenét, mely a szívemből száll most feléd,
hallgasd a szerelem legszebb dalát! Neked szól a szerenád.
Mondd! Emlékszel még, amikor szívrepesve mentem eléd?
Csak öleltünk, szerettünk, táncoltunk, nevettünk egy éjen át.
Most újra szól a dal, mint régen, a Hold is ragyog az égen,
ugyan úgy, mint akkor éjjel. S én várom, hogy visszatérj
hozzám megint. Nem kell semmi más, nem kell, csak ennyi:
táncolni, míg véget ér az élet, s vele véget ér a szerelem!
De addig táncolni utcákon és tereken, homályos szobában
együtt menni tegnapból a holnapokba, s szeretni szerelmesen.
Gyönyörű dallamra, elmerülni egy vén cselló halk hangjában.
Első és egyetlen éjszakánk örök varázsát átélni, és megélni
megannyi nappal, és számtalan éjszakán. Napkeltét várni
Holdtalan éjeken, s repülni alkonyszárnyú csókos hajnalon.
Érezni pihegésed a vállamon. A csodákban térdig járni Veled,
hogy tánclépésben haladjon felettünk a csodálkozó végtelen.
Hallgasd e halk zenét! Szívem ütemét, mely szíveden dobol,
a sóhajt, mely hárfaként rezdül, s a boldogságunkról dalol...


2015. március 18., szerda

Kovács Daniela - El ne hidd


Mit gondolsz, mi tart minket eggyé?
Bűbáj, csók, álom, mese, fény?
Vagy hogy régi jajunk válik enyészetté,
míg mosolygunk együtt sorsunk vad dühén?

Lopott percünk, melynek örömét
magunkkal visszük a másvilágra is,
vagy a hit, a szent könnyelműség,
hogy babérág híján adatott egy fétis?

Ugyan már, kérlek, el ne hidd,
hogy szerelmünk Isten festett oltárképe,
a végzet álarccá becstelenedik,
ha nem hajtasz térdet mindennap érte.

Azt hiszed vágyad tart lelkem ölében?
Vágyad, mely eddig annyi szívért ömlött?
Bár látom, hogy most, mint tenger öblében,
a kagyló, óvnád az egyetlen gyöngyöt.

Ám nászunk addig lesz megterült asztal,
míg a bölcs Sors késztet észrevenni,
hogy nem az a tied, mit kivívtál harccal,
hanem amit táplál a törékeny semmi.


2015. március 17., kedd

Nagy István Attila: Csak te segíthetsz


Bebújik a hideg az ingem alá,
perzseli a bőrömet, szívemig hatol.
Itt állok ázottan, dermedten
a dühöngő viharban.
Eltűnt a nap, elfutott a tavasz,
nincs mosoly az illatos kertben,
felszáradtak az árnyékok,
s kezed nyomát se dédelgeti
a március végi látomás.
Rám omlik az ég, meglehet.
Csak te segíthetsz, ha van hited
lelkemet lángba borítani,
megváltani minden pillanatban.
Várom a felhők mögül előbukkanó
kedves arcodat.



2015. március 16., hétfő

Gámentzy Eduárd: Az én dalom


A gyertya lángja nézd, hogy imbolyog!
- Most megindulnak benne a dalok!
Már sírja lágyan viasz-könnyeit.
Padlóra hulló bús akkordjait,
Hűs szellő kapja fel s viszi tovább,
E sosem hallott szép melódiát.

És kirepül kéményen, ablakon,
A Napba néz és tántorog vakon.
Majd összegörnyed, földre hull, zihál,
Kis törött szárnyú énekesmadár.
De nem hagyom! Mert ő az én dalom!
- És feltámad...- és többé nem adom!


2015. március 15., vasárnap

Őri István: Napok


Valaha voltál
nekem, nekünk...

Napok teltek el azóta
és csillagok
miket el akartam érni
hogy Téged elérjelek
napok
és nehéz éjszakák
miket túl akartam élni
hogy Téged elérjelek
messze vagy
túl a csillagokon
a nappalokon, az éjeken

el akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged.

2015. március 14., szombat

Kun Magdolna: A szív kertje


Szíved sziklakertjében nyár marad az élet.

Ott mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged

- megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.
Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár-  egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.



2015. március 13., péntek

Egyed Emese: Vörös és fehér


Félek, túl öreg leszek, mire viszontlátjuk egymást.
Félek túlélni veled diadalt, lebomlást.
Holnap már függöny sem kell: ég szemléli tetteinket,
megítéli látható, láthatatlan mosolyunk,
félrekapott pillantásunk, kivetített álmainkat,
bűnös vágyainkat.

Nádsíp szavát harmat szegte,
csengettyűk nyelve kihullt:
félek, túl öreg leszek, mikor újra szólongatlak.
Sem ajtó, sem ablak.


2015. március 12., csütörtök

Wass Albert: Őszi vágy


Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne...

Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon...
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.


2015. március 11., szerda

Bella István - Dal


Egyszer majd elmegyek hozzád
megmelegítem az ágyad
mellemmel búvok melledhez
s nem jövök el soha többé

2015. március 10., kedd

Lao-ce: A bölcs


egyenes és mást meg nem rövidít,
önzetlen és mást meg nem károsít,
igaz és semmit meg nem hamisít,
fény, de nem vakít.


2015. március 9., hétfő

Juhász Ferenc: A vén fa latt


Hogyha élne,ma negyvenöt éves
lenne és én hajolnék kezéhez,
eres kezét hosszan simogatnám.
Szótlanul vagy egyszerűbb szavakkal
szólnék hozzá, pörölve magammal.

Itt ülnénk a vén fa alatt ketten,
anyám meg ott motozna a kertben,
estefelé, öntözne, dúdolna,
s lazán omló fehér fonalakban
permetezné a víz a virágot,
s habos fejjel túrna apró árkot.

Az asztalon, mint annyiszor régen,
a levelek árnyék-sűrűjében
bor csillanna a csorbult pohárban,
villogna az alkonyi sugárban.
Mosoly ülne apám kék szemében,
s mennyivel több volna az enyémben.

Megbeszélnénk a világ sok dolgát,
mindannyiunk teljesedő-sorsát,
s orrunkból kék füst-növényt növesztve
ülnénk, míg ő lassan fölnevetne.
Estig ülnénk, s én elnézném hosszan,
ahogy ökle az asztalon moccan.

A poharat sűrűn kocogtatnánk,
az is lehet, hogy eldalolgatnánk,
öregesen, hümmögetve, lassan,
míg a Göncöl fénylik a magasban,
s tűnődnénk, hogy szívünkből az ének,
mint könnyű füst emelkedik égnek.

Néha egy-egy gyümölcs hull a fáról,
nagyot toccsan, amikor aláhull,
kárál a tyúk, kapirgál a dombon.
Keserűség fojtogatja torkom.
Mintha apám köhögne a ködben,
figyelek a szívverés-közökben.

Nem, bolondság, tavasszal temették,
azóta már hűsebbek az esték,
azóta már szigorúbb az ének,
de a hangom nélküle szegényebb.
Erő kell, hogy magam kidaloljam.
Égitestek vezessétek tollam! 
 

2015. március 8., vasárnap

Garai Gábor: Álmodj


Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd, hogy a szeretet örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél..
Álmodd, hogy az álmaid
valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.


2015. március 7., szombat

Sárhelyi Erika: EGYség


Mi úgyis, végleg összetartozunk már:
én vagyok a sín, te meg vagy a sín-pár.
Sok a teher, ránk feszül a sors-vagon.
Hadd dübörögjön! Belőled hallgatom.


2015. március 6., péntek

Cséffán Zsolt: Gyermekért


Tudod, mikor gyermek voltam,
Azt hittem, hogy örök minden.
Az álmok és a barátok...
S most, mindez már nincsen.

Tudod, mikor gyermek voltam,
Hittem, örökké süt a Nap.
Felnőve, ím körülnézve,
Látom már, minden elapadt.

Tudod, mikor gyermek voltam,
Hittem, nekem mosolyog a Hold.
S most ha éjjel nem alszom,
Tudom, mindez csak álom volt.

Mert felnőttem, az idő rohant,
A gyermekálmok elmúltak.
Minden régi szép emléket,
A valós szelek elfújtak.

Hisz' égett egy gyertya a szerelemért,
Égett egy gyertya a tervekért.
Égett egy gyertya mindenkiért,
S égett értem, a gyermekért.

Tudod, mikor gyermek voltam,
Az álmok könnyen születtek.
Az évek múltak s rájöttem,
Az álmok örök álmokká lettek.


2015. március 5., csütörtök

Gámentzy Eduárd: Lepke-szonett


Míg ujjaid ölelték apró szárnyát,
Azt hitted nem történhet baj, ha nézed!
Fény felé tartott saját vergődésed,
Láttad kezedben, s fogva tartott vágyát!

És dobtad volna vissza az egekbe,
Engedted volna útjára, csak szálljon!
A fák közé, vagy messze héthatáron,
Hol elrejtőzhet börtönét feledve.

Úgy akartad, mint soha eddig semmit!
Nem gazdagságot, tárgyakat, csak ennyit,
Repüljön újra álmodón, mint régen!

Színes mezőkön virágról-virágra,
Hogy ne maradjatok egymásba zárva,
-Két szárnyaszegett lepke, kint a réten!


2015. március 3., kedd

Erdős Olga Ha...

Ha az éjszaka véget ér, de még napkelte előtt,
Ölelj át, vigyázz rám, mint soha azelőtt.

Ha hallgatsz, én is hallgatok,
nézlek, s beszívom illatod.

Ha beszélsz, iszom szavaid,
figyelem ajkad és kezed mozdulatait.

Ha hozzádbújok, veled biztonságban vagyok.
Ha szeretsz, nem kell úgy tennem, mint a nagyok;
lehetek az, aki vagyok.


2015. március 1., vasárnap

S. Pál Gábor: Ez az utolsó tánc


 S. Pál Gábor: Ez az utolsó tánc

Rég ülünk itt együtt és csak hallgatunk.
Mondd miért jöttünk össze,
Ha nincs mit mondanunk?
Miért nézed az órát,
Tudom, hogy menni kell.
Túl egyszerű volna,
Nem így nem engedlek el.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége.
Ez az utolsó tánc, bármit kívánhatsz érte.
Utána már, ha úgy muszáj, külön megyünk,
De az utolsó tánc még jár nekünk.

Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,
De már ilyen csodák úgy sincsenek.
Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,
Tényekkel vitázni nem lehet.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,
Ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se!
Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,
De az utolsó tánc még jár nekem.

Két szerelmes szív annyi szép csodát remél,
De már ilyen csodák úgy sincsenek.
Két értelmes lény hirtelen csak észre tért,
Tényekkel vitázni nem lehet.

Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,
Ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se!
Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,
De az utolsó tánc még jár nekem,még jár nekem.


Csurai Zsófia - Mindenben te vagy



Csurai Zsófia - Mindenben te vagy

Szavak nélkül is értelek
érintések nélkül is érezlek...
benne vagy minden ébredésben
a reggeli tea akácméz ízében
az újság vastagon szedett betűjében
a rádió andalító lassú zenéjében
az erőtlen langyos téli napsütésben
az ónos eső csúszós cseppjében
a rám fröccsenő latyakos sárban
a csontig hatoló hideg éjszakában
érintések nélkül is ölellek
szavak nélkül is szeretlek...