Nem mondom el senkinek

Néha egyedül kell lennünk ahhoz, hogy a szó legteljesebb értelmében újra önmagunkra találjunk. Időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk, eldolgozzuk az elvarratlan szálakat, felfedezzük a kuszaság mögötti értelmet vagy egyszerűen csak szabadjára engedjük fantáziánkat. Tudjuk, hogy mindezt legjobban egyedül tudjuk megtenni.

~ * ~

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rám ragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem.

~ * ~

 Egyre jobban értékelem az életemet. Ezt az egy esélyt kaptam, és minden nap megkérdezem, mi az, ami érdekel, min tudok nevetni, mit tartok fontosnak. Minek félni a holnaptól, ha csak a mai nap van a hatalmunkban?

~ * ~

Ma élsz. Holnap kiolt egy pillanat.
Vajon csak e pillanatért vagy?
Azon túl vár időtlen önmagad.

(Szepes Mária)

~ * ~

Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér – ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

~ * ~

Nincs olyan jóság és szeretet, nincs olyan emberi vagy isteni hatalom, amely kívülről bele tudna nyúlni a sorsunkba, és helyettünk megvívná a legdöntőbb harcunkat.

~ * ~

Bolond ember összeroskad,
ha benéz hozzá a múlt,
okos ember újat szerez,
s eldobja, mi vízbe hullt.

(Fekete István)

~ * ~

Bűnöm és reményem...
miattad repülök,
érted zuhanok...
veled, ha csak álmomban is,
örökre együtt maradok...

(Szabolcsi Zsóka: Álomkedves...)