2013. július 31., szerda

Nagy István Attila: Védtelenül


    Először váza nő a csöndnek
    és kifordul az idő arca,
    szótlan percre nappalok jönnek:
    kölcsönmosoly erőtlen harca.

    Azután lesz csak határtalan,
    ha már elvesztettük a csodát.
    Minden dolgunknak határa van
    csalhatjuk magunkat is tovább.

    Csak sejtem még, ami visszatart:
    lassan mozduló új türelem.
    Becsapott magányom kitakart,
    így állok előtted védtelen.

2013. július 30., kedd

Wass Albert: Gondolsz-e rám?



Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

2013. július 29., hétfő

Madár János: Egyetlen


Te ott állsz a fénylő fák alatt.
Ajkadon gyönyörű csönd az ének.
Nekiütődik egy árva csillag
az éjszaka sötét szögletének.

Mert a falakban megered arcunk,
szívünkre árad a tenger.
Egymásért örvénylünk szüntelen.
Világot megváltó tenyereddel.

Már csak te adhatsz jövőt.
Halálig kitartó kegyelmet.
Keselyűk éles karmai ellen
emberhez méltó fegyelmet.

2013. július 26., péntek

Bakkné Szentesi Csilla: Csillagokkal szépülő


Anyám vánkosba rejtette a hópihéket ,
és a fehér csendet eltette jövőnek.

Míg Apám a csillagokat szögezte égre ,
kimért helyükről kettőt elcsentem tőle.
Mikor az éjszaka a napot bekormozta,
hogy lássanak, fürödtem angyalszemükben.
Előttem a felhők rögvest függönyt bontottak,
csillagot röptetni mégis megrémültem.
Féltem elvágyódnának, mint kit megsebeztek,
a tenger vihara hiába csendesül,
zátonyra futna minden, ami szépült bennem,
s ha felszakad, tőlem mind visszamenekül.

2013. július 25., csütörtök

Illyés Gyula Jó érezni


Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.

Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.

2013. július 22., hétfő

Móricz Eszter: A világ gyermekei

Egy apró gyerek mosolyában
Te köszönsz vissza
a rég elfeledett múltból.
Eszedbe jut a sok
önfeledt játék, misztikus mesék.
Hagyd hogy folytassák a játékot,
a te félbehagyott,
múltba veszett álmaid!
Hagyd játszani a világ
csillagszemű óriásait!



2013. július 21., vasárnap

Illés Gábor Még szeretnék


Még szeretnék:
némaságra csendet írni,
mély titkokat megsejteni,
teli kézzel kéregetni,
önmagammal szembenézni,
játékok között térdepelni,
még egyszer, őszinte hittel játszani,
egyenes úton eltévedni,
esőcseppből könnyet inni,
könnyű széllel elrepülni,
szörnyű percben mosolyogni,
valamit neked mondani,
kezedből szeretetet venni,
senki elől bujdokolni,
barátságot elültetni,
szerelemben haldokolni,
még szeretnék: szerelemből csókot adni.

2013. július 20., szombat

Fodor Ákos: Még mindíg


nem vagyok elég szegény.
Még nincs bennem elég csend ahhoz,
hogy ne vitatnám a vitathatatlant:
még van szavam.
Nyomorultan, tériszonyban,
könyörögve a semmitsemtudásért,
még mindig magamhozszorítanék valakit, valamit,
Veszendőt a Veszendő

2013. július 19., péntek

Komáromi János: Marék homok


egy marék homok
csak ennyit sodor feléd a szél
csupán egy marék homok
de minden szemcse csodákról mesél

az Időről suttog az egyik
másik a Múltról regél
egy porszem a Jövőről
egy az Álmaidról beszél

mindenik egy rész belőlem
e marék homok én vagyok
csak vágy voltam egykor
csak por leszek ha meghalok

a mérhetetlen sóvárgás szült
befogadott az érzékelhető
parányok rejtik most életem
összeterelt a Sors, a nagy Tervező

tenyeredben megtarthatod
szél sodorta anyag-létem
láthatod csak ennyi vagyok
Semmiség a Mindenségben

2013. július 18., csütörtök

Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság


Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.

Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.

Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy esőcseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet 

2013. július 17., szerda

Szabó Ila: Talán


    talán egyszer majd
    te is megérted
    hogy a szeretet fáj
    árvasága
    csontodig éget
    s örvény mélye elől
    nincsen menedéked

    akkor majd
    gondolj rám

2013. július 16., kedd

Tóth Árpád: Derűt dalolnék...


Derűt dalolnék, édesem, tenéked,
Mely, mint az alkony enyhe fénye, reszket,
És édes lánggal, mely gyújt s mégsem éget,
A fák közt még kis, zöld napokat rezget,


Derűt, mely úgy lebeg le könnyű szárnyon,
Szép, tarkarajzú szárnyon, mint a lepke,
Opál szinekkel lengve még az árnyon,
Amely a lankadt lombokat belepte...

2013. július 15., hétfő

Kun Magdolna: Mindig örök...


Emlékszel, mikor
első édes kínunkat rejtettük
a félénk ölelésbe,
s félig vetett ruhánkon
vágy illata lengett?
Ott álltunk egymás előtt
pőre lélekkel,
s mezítelen testtel,
miközben elárvult szívünk
érzelemmel telt meg...
Szorítottál, szorítottalak,
asszonyi csókom
régi tűzzel égett,
s mikor átkaroltál, tudtam
semmi, de semmi
nem olthatja el,
ezt a lávaként forrongó
tűz-láng melegséget.
Már nem hűlhet ki
e szenvedélyes érzés,
őrizd meg kettőnknek,
addig, amíg lehet,
mert együtt teljes
ez az elröppenő élet,
melynek igazi értéke
simogató kezed.

2013. július 14., vasárnap

Jószay Magdolna - Egy napon rádöbben


"Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás,
csak az, hogy valaki szeresse őt igazán."
                                                 (Goethe)

 
Az ember egy napon rádöbben arra,
mi mindenért küzd, áldoz hasztalan,
hogy minden nekifutás oly lényegtelen,
nem számít semmi, minek pénzbeli ára van.

Hogy az életben igazán semmi sem fontos,
a pénz sem boldogít, ám persze jó, ha van...
de mit számít, ha nincs kivel örüljön,
ha az ember csak egymaga dúskál a javakban.

Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás
nem ér fel szerető, figyelmes mosollyal,
ha várja egy lélek, ki szívével látja,
felér az a világnak ezer csodájával.

Csak az, hogy valaki szeresse őt igazán,
ez a lényeg, bárhogy is, ez számít,
lehet hatalmas vagy dúsgazdag akárki,
lelkében koldus az ember, ha nem szeretik.

2013. július 13., szombat

Karaffa Gyula: Magamról


Azt hittem, a világot megváltani én fogom.
Ám rájöttem már,
Csak egy vagyok, ki megváltásra vár.
Elfáradtam magyarázni a szavakat.
Már nem beszélek.

2013. július 12., péntek

Szilas Ildikó: A Jel...



Nyomot hagyunk: egymás
lelkébe kódolt Jel vagyunk...
sem tüzes parázs, sem más
nem égeti ki a Jelet, akár falevélen
az erezet - állandó és örök -
titokzatos, mint a gabona-körök...
Ki adta? Hogyan? Kinek?
a jel már örökre tied -
nem látszik, s hordod egész
életedben - nem gondolsz rá, de
ott lüktet szívedben...

2013. július 11., csütörtök

Móra Ferenc: Köszönöm, hogy te vagy

  
Köszönöm, hogy te vagy.
Az órát köszönöm,
Amelyben fényül nyert e
Világtalan világ,
Köszönöm, hogy kezed
Kinyújtottad felém,
S árnyául elfogadtál sugárzó
életednek...

2013. július 10., szerda

Kun Magdolna: Ne várjuk meg...



Ne várjuk meg,
hogy a hiány késztessen
bennünket szeretésre.
Szeressünk akkor is,
ha idő szűkén vagyunk,
mert a szeretet az,
miből feloldozást nyerünk,
s a szeretet az,
miáltal megbocsátást
kapunk.

2013. július 9., kedd

Vitó Zoltán: Van úgy az ember...



Van úgy az ember,
hogy `álmodozni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár `szólani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy `bátorságra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
`ôszinteségre` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy `építeni` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár `szállani` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az `Összhangra` vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtô úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gôgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy ôzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül elôre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belôle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már elôre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belôle:

Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítô áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.

2013. július 8., hétfő

Végh Sándor: Befejezetlen kérdés


Miért kell megsemmisülni,
hogy újra épülhessünk?
Miért kell vesztenünk,
hogy újra nyerhessünk?
Miért kell szenvednünk,
hogy újra örülhessünk?
Miért, amikor kellene,
amikor vannak, lesznek
gondolatok, érzelmek.
Mégis miért?

2013. július 7., vasárnap

Válóczy Szilvia: Szeretetről


A szeretetet, mit ápolnod kell,
Gondoznod, hogy soha ne haljon el,
Vigyázva érintsd lelkeddel,
Óvd oly nagy kegyelemmel,
Hisz törékeny voltában a fény,
Akár egy örökké tartó remény,
Lüktetett csendben robbantja szét,
Szíved legmélyebb szegletét.

2013. július 6., szombat

Forró Hajnalka: Imát csöndül


Törékeny ég alatt
vízcseppet simogat
a természet fényhajtása,
s míg imát csöndít a viruló harangvirág,
Pipacsmezőbe hamvadó
hullámölelésed
időtlenséget rabolva,
bíborpalást vöröset ragyog.
Langyos szélbe csomagolt
virágillatod
ékszert fon gyűrűsujjamra.

2013. július 5., péntek

Szabolcsi Zsóka: Álmokkal ébredek...


Néha álmokkal ébredek:
holdas távolokat képzelek
kinyújtott kezem közelébe,
játszom felhőtlen eget,
sűrű napsütésben ragyogó mosolyt.
Játéka vagyok rejtőző vágynak,
s tarka álmaim csalfán vágynak
új erek lüktető örömére,
új dalok szenvedélyes ritmusára.
Játszik velem tünékeny pillanat,
s mire visszamosolyognék,
összetört babaként fájok
lázálmok poros polcain...

2013. július 3., szerda

Pethes Mária: Vannak sebek


Vannak sebek
Melyeket vitézül állunk
Harcában elveszetteket eltemetjük
Szívünkre pecsételt heget
Szédülten cipeljük
Míg sírba szállunk

Vannak sebek
Amelyeket angyalkéz
Simít homlokunkra
Ostorcsapásként fáj a kínja
Érzékcsalódásunk vezeti
A becéző kezet
Akiét vártuk
Holtabbnál holtabb nem lehet

Vannak sebek
Melyek intő jelként
Hasítják fel emlékezetünket
Ostobán feledjük régi tanulságunk
Újra és újra vesztesekké válunk

Vannak sebek
Melyek egy illattól
Régi kedves dallamtól
Rekedt szirénák búgnak fel bennünk
Dobhártyánkat bezúzva
Érrendszerünket felrobbantva
Emlékterrorral törnek ellenünk

Vannak sebek
Melyek begyógyíthatatlanok
Folyton felfakadnak
Kötésükön átüt a bánat
Melyeket mindig felkaparnak
És örökkön-örökké fájnak

Vannak sebek
Melyeket szívünkön rejtve viselünk
Senkinek meg nem mutatjuk
Csak magányos éjjeleinken
Emeljük az égre csendben
És titkon megsiratjuk

2013. július 2., kedd

Móricz Eszter : Hajnalodik


A hajnal ébren talál,
bámulom a lusta hold
hogyan menekül el.
A csönd nagyokat ásít,
de én itt vagyok még,
nem alszik a lélek,
nem alszik a test sem.
Ébren figyelem a város
halk zaját, a hajnal
ébredő neszeit. Nézem
a világosodó messzeséget,
ahogy percről percre
eltűnik lomhán a sötétség.
Új nap virrad, - talán szebb!

2013. július 1., hétfő

Kun Magdolna :A legnagyobb fájdalom...


A legnagyobb bizalom
talán az lehet,
mikor embertenyérbe helyezed
védtelen szívedet,
mikor bízván hiszed azt,
kit szeretni vélsz,
olyan biztonsággal járó
otthon-menedék,
ahová akkor is hazatérsz,
ha kénköves tűz hamvassza
lépted erejét.

A legnagyobb fájdalom
talán az lehet,
mikor betűk formájában
búcsút intenek,
mikor úgy dobnak el,
mint egy színehagyott rongyot,
melynek könnyező szélein
sírásnyom hagy
foltot.