Vannak sebek
Melyeket vitézül állunk
Harcában elveszetteket eltemetjük
Szívünkre pecsételt heget
Szédülten cipeljük
Míg sírba szállunk
Vannak sebek
Amelyeket angyalkéz
Simít homlokunkra
Ostorcsapásként fáj a kínja
Érzékcsalódásunk vezeti
A becéző kezet
Akiét vártuk
Holtabbnál holtabb nem lehet
Vannak sebek
Melyek intő jelként
Hasítják fel emlékezetünket
Ostobán feledjük régi tanulságunk
Újra és újra vesztesekké válunk
Vannak sebek
Melyek egy illattól
Régi kedves dallamtól
Rekedt szirénák búgnak fel bennünk
Dobhártyánkat bezúzva
Érrendszerünket felrobbantva
Emlékterrorral törnek ellenünk
Vannak sebek
Melyek begyógyíthatatlanok
Folyton felfakadnak
Kötésükön átüt a bánat
Melyeket mindig felkaparnak
És örökkön-örökké fájnak
Vannak sebek
Melyeket szívünkön rejtve viselünk
Senkinek meg nem mutatjuk
Csak magányos éjjeleinken
Emeljük az égre csendben
És titkon megsiratjuk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése