Végh Sándor: Befejezetlen kérdés

Miért kell megsemmisülni,
hogy újra épülhessünk?
Miért kell vesztenünk,
hogy újra nyerhessünk?
Miért kell szenvednünk,
hogy újra örülhessünk?
Miért, amikor kellene,
amikor vannak, lesznek
gondolatok, érzelmek.
Mégis miért?

Válóczy Szilvia: Szeretetről

A szeretetet, mit ápolnod kell,
Gondoznod, hogy soha ne haljon el,
Vigyázva érintsd lelkeddel,
Óvd oly nagy kegyelemmel,
Hisz törékeny voltában a fény,
Akár egy örökké tartó remény,
Lüktetett csendben robbantja szét,
Szíved legmélyebb szegletét.

Forró Hajnalka: Imát csöndül

Törékeny ég alatt
vízcseppet simogat
a természet fényhajtása,
s míg imát csöndít a viruló harangvirág,
Pipacsmezőbe hamvadó
hullámölelésed
időtlenséget rabolva,
bíborpalást vöröset ragyog.
Langyos szélbe csomagolt
virágillatod
ékszert fon gyűrűsujjamra.

Szabolcsi Zsóka: Álmokkal ébredek...

Néha álmokkal ébredek:
holdas távolokat képzelek
kinyújtott kezem közelébe,
játszom felhőtlen eget,
sűrű napsütésben ragyogó mosolyt.
Játéka vagyok rejtőző vágynak,
s tarka álmaim csalfán vágynak
új erek lüktető örömére,
új dalok szenvedélyes ritmusára.
Játszik velem tünékeny pillanat,
s mire visszamosolyognék,
összetört babaként fájok
lázálmok poros polcain...

Pethes Mária: Vannak sebek

Vannak sebek
Melyeket vitézül állunk
Harcában elveszetteket eltemetjük
Szívünkre pecsételt heget
Szédülten cipeljük
Míg sírba szállunk

Vannak sebek
Amelyeket angyalkéz
Simít homlokunkra
Ostorcsapásként fáj a kínja
Érzékcsalódásunk vezeti
A becéző kezet
Akiét vártuk
Holtabbnál holtabb nem lehet

Vannak sebek
Melyek intő jelként
Hasítják fel emlékezetünket
Ostobán feledjük régi tanulságunk
Újra és újra vesztesekké válunk

Vannak sebek
Melyek egy illattól
Régi kedves dallamtól
Rekedt szirénák búgnak fel bennünk
Dobhártyánkat bezúzva
Érrendszerünket felrobbantva
Emlékterrorral törnek ellenünk

Vannak sebek
Melyek begyógyíthatatlanok
Folyton felfakadnak
Kötésükön átüt a bánat
Melyeket mindig felkaparnak
És örökkön-örökké fájnak

Vannak sebek
Melyeket szívünkön rejtve viselünk
Senkinek meg nem mutatjuk
Csak magányos éjjeleinken
Emeljük az égre csendben
És titkon megsiratjuk

Móricz Eszter : Hajnalodik

A hajnal ébren talál,
bámulom a lusta hold
hogyan menekül el.
A csönd nagyokat ásít,
de én itt vagyok még,
nem alszik a lélek,
nem alszik a test sem.
Ébren figyelem a város
halk zaját, a hajnal
ébredő neszeit. Nézem
a világosodó messzeséget,
ahogy percről percre
eltűnik lomhán a sötétség.
Új nap virrad, - talán szebb!

Kun Magdolna :A legnagyobb fájdalom...

A legnagyobb bizalom
talán az lehet,
mikor embertenyérbe helyezed
védtelen szívedet,
mikor bízván hiszed azt,
kit szeretni vélsz,
olyan biztonsággal járó
otthon-menedék,
ahová akkor is hazatérsz,
ha kénköves tűz hamvassza
lépted erejét.

A legnagyobb fájdalom
talán az lehet,
mikor betűk formájában
búcsút intenek,
mikor úgy dobnak el,
mint egy színehagyott rongyot,
melynek könnyező szélein
sírásnyom hagy
foltot.