Csapó Lajos: Akkor

- Ha majd tegnappá foszlik a ma,
S tetteim emlékké fakulnak,
- Ha általad szőtt köpönyegen
Letépi a holnap,
- Ha csak reméled azt, miben hittel hittem,
És nem torpansz meg félúton,
- Ha őrzöd a lángot, mit vittem,
És megosztod fényét, hevét mással,
Fegyelmezetten, odaadással,
- Ha ráérzel egy szóra hírtelen,
Akkor, - bár kanyargott utam,
- De nem volt jeltelen.

(Csapó Lajos: Akkor )

Lőrinc L. Anna :Vágyam

 Nem akarok más lenni, csak apró fény az éjben.
Álmaidba lopva bújni, forró öleléssel.
Lennék nyelved hegyén édes íz, füledben halk dallam,
bőrödön vad bizsergés, s ajkadon egy sóhaj.
Szemed sarkában kis ránc - ha önfeledten nevetsz.
Pupilládon huncutság - pár kacagó sós csepp.
Nem akarok több lenni, csak oxigén a léthez,
ereidben vörös test, hogy bejárhassam szíved.

Lennék burkán izomsejt, hogy dobbanhassak benned,
nem akarok mást - csak boldoggá szeretni Téged.

(Lőrinc L. Anna :Vágyam)

Gámentzy Eduárd: Legyél te!

Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
Kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő... szörnyű... tánc...
 - Kegyetlen... gyönyörű románc...

Dabi István: Azt hittem

azt hittem sokáig
kis szoba
hol könyvek sorakoznak a polcokon
a boldogság
s a magány az egyetlen öröm a földön
most előlépek
és mint vaksi vakondok
állok elétek
és kérlek emberek
vezessetek

Erdei Éva: Ének a tavaszi esőben

Én csak azért énekeltem, mert lelkem
pőreségén megakadtak a szavak,
dúdoltam könnyű kis dallamokat,
s mit távoli kezek üzentek nekem,
slágerként visszatérve, bennem maradt.

Az eső ver ritmust kint monoton,
mint a síneken forgó vonatkerék,
mint egy ütemre beállt szívverés,
s már egy szó sem jön ki a torkomon,
mert minden hang fals, s a dal tévedés.

(Erdei Éva: Ének a tavaszi esőben)

Kun Magdolna: Te vagy a mindenem

Szavaidban találom a rétek vadvirágát,
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.
Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé,
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.
Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem,
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt,
S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.
Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye,
Az esthomályban burkolt álompillanat,
Te vagy a szívszerelem legtisztább érzése,
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.
Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder,
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat,
Hogy az arra járó napnak gyémántot ragyogjon,
Mikor vándorútja során mellette elhalad.
Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom,
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakákon,
Melyben szikrázó lángfényed átfonja a testem,
És tűzvillantó táncától ringat el az álom.


(Kun Magdolna: Te vagy a mindenem)

Kerekes László: Vágyvers

Legyek tüzes nap, ha fázol.
Útjelző, ha tétovázol,

Legyek felhő, mely eltakar,
 Ha világ sokat akar…

Legyek a föld, melyre könnyed
Hullajtod, ha most úgy könnyebb…
Legyek hang, melyet kiejthetsz
Holdas éjjen elrejthetsz…

Legyek álmod, és megfejthetsz
Legyek rózsa, és szerethetsz
Legyek az út, és elviszlek
Legyél igaz, és elhiszlek…

(Kerekes László: Vágyvers)

B. Huszta Irén: Álmodj velem

Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.

Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.

Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég

Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!

(B. Huszta Irén: Álmodj velem)

Szilas Ildikó: Kezek tánca

Nem hallanak és nem beszélnek
nincs más, csak játéka a kéznek
- a mozdulat -
nem kellenek szavak
és mégis érted
vagy inkább: érzed
pillangók tánca
ezer kézen
hajlongó nád a szélben
beszédes, csillogó szemek és
kezek - kezek - kezek
néma a száj most
nincsenek szavak
mindent elmond
a mozdulat...

(Szilas Ildikó: Kezek tánca)

Gámentzy Eduárd: Hazudni szépet

-Hazudj már valami szépet!
Elhiszem majd az egészet!
Legyen kert, s benne virágok,
Törpe is kell, meg óriások!

És te is legyél ott kérlek!
Ha hívlak hazudni szépet.
-Csak igazat ne!...Az fájna!
Tedd meg!.. Csak egyszer, utoljára..

(Gámentzy Eduárd: Hazudni szépet)

Káli László: Nem emlékszem

Én már nem emlékszem arra, Te vettél észre?
Vagy én Téged? Vagy csak úgy, büntetésnek
sodort melléd az élet? Amiért tettél már annyi
jót, hogy időszerű volt velem büntetni Téged?
Már nem emlékszem arra, milyen volt az élet,
amikor még nem ismertelek, nem vártam Rád
hajnaltól hajnalig, minden órában és percben.
Mindegy: ébren, vagy az álom éppen rámtalált.
Nem emlékszem arra sem, hogyan, miképpen
lett abból az apró pöttyből egész életnyi álom!
Olyan, amelynek nincs kezdete, és nincs vége,
amelyben nincs távolság, túlér minden határon.
Először egy kép! Aztán a hangod volt talán az,
ami elvarázsolt. Később a gondolataid magja!
Ahogy bennem csírázott Mennyi közös emlék!

(Káli László: Nem emlékszem)

Gary Hun: Álmodj velem

Álmodj velem egy éjszakán,
Ha gond gyötör, ha bánt magány,
Álmodj, ha szíved összetört,
Hogyha a bánat meggyötört,

Álmodj, ha a sors ott talál
Az élet árnyékos oldalán,
Ha összeroppantott a bú,
S szorítja szíved sok tabu,

Álmodjál velem, és ne félj,
Bújj közel hozzám és mesélj,
Mondd el, mi lelkeden a súly,
Ha a rosszkedved szele fúj,

Álmodd, hogy mellemen halkan sírsz,
S kikönnyezed magadból a kínt,
Álmodd, hogy féltelek nagyon,
Hogy csókod visszacsókolom,

Álmodj velem, ha üres az ágy,
Álmodj velem, ha kínoz a vágy,
Álmodj, ha szerelemtűz éget,
S álmodban átölellek Téged,

Álmodd, hogy kebled csókolom,
Álmodd hasadra homlokom,
S hogy tárt combodon két kezem,
Mert tested ízét élvezem,

Álmodd, hogy szerelem éhe hajszol,
Eperszín ajkaiddal felajzol,
Térdelsz, s karom magamhoz láncol,
Ujjbegyem a hajadban táncol,

Felfalsz, és élvezzük a mámort,
S halljuk felettünk repdesni Ámort,
Testünket nyila, összetűzi
S ajkadat velem összefűzi.

Álmodd azt, hogy forr a vérem,
Hogy szerelemittasan kérem,
Nyílj meg nekem, és úgy szeress,
S álmodj magadba engemet!

Álmodd, Benned feszülök, várva,
Hogy körbefonsz, magadba zárva,
És elkap a vágy újra meg újra,
Vonaglunk ketten egybeforrva,

Aztán azt, hogy a csend megül,
Hogy kibújt Hold a domb mögül,
S izzadt hajszálad fonalán
Fon Neked ezüstfény glóriát,

Álmodd kezedet a karomra.
Álmodd fejed a mellkasomra,
És a csendben hallhatod,
Hogy szívem érted dobog!

Álmodd, hogy álmod véget ér,
Felébredsz, s szíved arra kér,
Tegyem igazzá vágyaid,
Váltsam valóra álmaid!


(Gary Hun: Álmodj velem)

Tamási László: Akarat

 




Nehéz, vagy könnyű? Beleroskadok?
Csak annyit érek, amennyit vállalok,
Mert szívemben a jövőt hordozom,
És alkuba már nem bocsátkozom!

(Tamási László: Akarat)

Hámori István Péter: Sejtjeidben

Ha nem látsz, akkor is veled vagyok,
láthatatlan, szeretteid körében.
Ha pedig sűrűn jönnek a bajok,
forró poklodban emlékem az Éden.

Szeretlek, hogyha nem fogom kezed,
részeddé váltam, sejtjeiddé, régen.
És ha rémülsz, hogy nem leszek veled,
benned szunnyadok, agyad szegletében.

Ott lapulok a kötényed alatt,
én vagyok a szádban az első falat,
és ha megbotlasz, itt a két kezem.

Ijedve hív az aggódó barát,
ám ha meghallom lépteid zaját,
futok előled, s hozzád érkezem.

(Hámori István Péter: Sejtjeidben)

Kovács Anikó: Rólad beszélek

A május gyönyörű.
Szeretem a zöld kertek remegését
az alkonyi keretben, ahogy lépteim
igazítom a parkon át, el nem feledve
hogy valahol ott vársz rám, túl az
Orsó úton, ahol a hortenzia sápadtat
lobban a hűvös, föllocsolt aszfalton.

Gyönyörű a május.
Nekem a legszebb hónap. A japánbirs
halvány vére olykor lábam elé buggyan:
lágy bársonyával szebb ez, mint bármely
szelíd festék, - ...; szemben egy sárga ház
tûzfalához döntve látom az óriás hársfa
sötét sziluettjét. Hirtelen a mennybolt
kékjét elrejtik a lombok, s hiába próbálom,
míg alóluk ki nem bukkanok, nem látom
a mesés, büszke égkorongot. Nyár... Álom...

Bárhová nézek, minden robbanó és fiatal,
az apró gömb, a csöpp dió boldogan
növekszik, ringatja és félti a drága gally;
a bokrok megérlelték nedvzöld színüket,
gondtalan fröccsennek szét az új levelek,
zsenge hajtásuk végtelene a nyár ölébe siet.
...;majd csöndbe szédült illatok zenélnek,
mint kényes, mélyhangú fagott, s a Duna fölött
halkan megszületnek a május esti csillagok.

(Kovács Anikó: Rólad beszélek)

Benczes Sándor Gábor: Magány

Hajnalban ébredek, remeg a lábam,
ülök az ágy szélén az üres szobában.
Hallgatom a magányt, a csend nem válaszol
bármit kérdek tőle, nyelvét nyújtva gúnyol.

Senki nincs mellettem, csak az egyedüllét,
röhög rajtam, gúnyol, dülleszti mellét:
jól kitoltam veled, légy csak tetszhalott,
magadra maradtál, mindenki elhagyott.

(Benczes Sándor Gábor: Magány)

Vázsonyi Judit: Kereslek

Napban, szélben,
Holdban, fényben,
Kínban, kéjben,
Van-ban, nincs-ben,
Ifjan, vénen,
Kereslek mindenütt.

Talállak
Szóban, csendben,
Csúfban, szépben,
Porban, légben,
Fakérgében,
S itt vagy bennem:

Könnyeimben,
Fájdalmamban,
Rímeimben,
Ritmusomban,
Színeimben,
Illatomban,
Jelenemben;

S Holnapomban


(Vázsonyi Judit: Kereslek)

Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan

A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kinlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.


(Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan)

Everwood: Arra tanítanak, ...

 "Arra tanítanak, hogy csak a jelentős pillanatokra emlékezzünk, pedig a kis lépések, amik odáig elvezettek minket, ugyanolyan jelentősek. Visszatekintve észrevesszük, hogy nem csak a jó dolgok, hanem a rosszak is meghatározták, hogy kik vagyunk és hogy kik leszünk."

(Everwood)

Könnycsepp a szempilládon...

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

(Wass Albert: Könnycsepp a szempilládon)

Szilágyi Hajnalka: Visszahullva

Kincseket őrzünk a lemenő nap szélén,
csak ülünk, nem szólunk,
ma nem mozdul bennünk a lélegzet.
Lábaink az őrült mélybe lógnak,
síró fák csupasz ághegyein
széthull a fény az utolsó dalban.
Körülöttünk lombtalan éjeket
váltják a zöldillatú nappalok,
együtt féljük az idegen holnapot.

Alattunk a világ egy összegyűrt álom,
szárnyaink verdesnek a messzi felé,
a magasban nincs mitől félnünk,
hisz fentebb már úgysem zuhanhatunk.
Néha ránk talál egy törtfényű csillag,
az égi mezőkre feküdt csöndben,
vétkeink súgjuk nyíló tenyerekbe.
Szökni akaró arcunk
szép-szirmaira bontogatjuk,
meséljük a lentről integetőknek,
mi szunnyad itt, a hegyeken túl,
a felhők alá gurult naplementében,
hol arcunkra csókot szórt egyszer
a sugaras nyár, s félt könnyek folytak
vállainkra, ha a búcsúzás kínzóan fájt.

De már nem akarunk visszafordulni,
csak néha érkezünk a földre,
a széttört hold szilánkjait tapossuk,
lábunk alatt sírva zúg a muzsika.
Visszahullva a csöndbe,
vigyázzuk a csorbult álmokat,
hogy fel ne sebezze,
az ölünkbe zuhanó angyalok
szárnyait az idegen fényű holnap.

(Szilágyi Hajnalka: Visszahullva)

Kovács Erika: Nap fénye

Ma
reggel
a Nap fénye
várt rám
és hiányod.
Talán a remény
ha
holnap
kinyitná
álmos szemét
miként
a hóvirág is
kidugta
fagyos földből
apró fejét
rám találnál
és
Rád
én. . .

(Kovács Erika: Nap fénye)

Jószay Magdolna: Néha belefáradsz,...

Néha belefáradsz, úgy érzed, hasztalan
minden, mit elvégzel, elszáll a széllel,
megelégednél, ám nyomában ott van
számtalan új tétel és kérdőjel –
nézheted…

Néha rádöbbensz, ez az egész léted,
verseny az idővel és állandó szükség…
akadályok sora csak azért tornyosul,
legyen, mit legyőzz, majd újra ad az Ég
terheket.

S hogy ne legyen az Ég sem igazságtalan,
néha ad a terhek mellé aranyperceket,
csillagörömöket sugármosollyal,
ezüstkacagást és szeretetet,
fényességes, szerelmes
érzéseket.

(Jószay Magdolna: Néha)

Tornay András: Lennél-e menedékem,...

    

     Lennél-e menedékem,
     Ha teljesen eláztat az eső
     Lennél-e menedékem
     Ha nem is próbálnék erősnek látszani
     Megsimogatnál akkor is,
     Ha mocsárba merültem előtted
     Lennél-e menedékem
     Ha siralmas kiszolgáltatottságom
     Egyetlen érintésért könyörögne
     Megvigasztalsz akkor is, ha majd
     Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
     Lennél-e a menedékem,
     Akkor, mikor magam elől menekülök ...
     talán pont hozzád...

(Tornay András: Lennél-e menedékem)

Áprily Lajos: Esendő voltam és...

Esendő voltam és beteg,
és szálltak fenn a fellegek.

Vándoroltak a kék uton,
gondolkoztam játékukon,

s szóltam: Ha én itt elveszek,
felhők között felleg leszek.

Gyöngyház- és rózsaszín hajó,
magas szelekben suhanó.

Megszólítasz: Ne szállj - maradj -
súlyos voltál, most könnyü vagy...

De én nem szállok már alább,
csak lebegek némán tovább.

Oszladozom, foszladozom,
haloványabbra változom.

Árnyékolom a kék eget
és te csak nézel engemet,

s én meg foglak tanítani,
hogyan kell szertefoszlani.

(Áprily Lajos: Fellegek játéka)

József Attila: Nem tud úgy szeretni...

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

(József Attila: Nem tud úgy szeretni a világon senki)

Arne Garbort: Azt mondják,...

  "Azt mondják, hogy pénzért mindent meg lehet kapni, de ez nem igaz. Ételt vehetsz pénzért, de étvágyat nem; orvosságot igen, de egészséget nem; csillogást igen, de szépséget nem; jókedvet igen, de örömet nem; szolgákat igen, de hűséget nem; szabadidőt igen, de békességet nem. Pénzért csak a kérgét kapod meg mindennek, nem a magvát."

(Arne Garbort)

Makay Ida: Egyszerre feketül el...

Az elboruló kertben,
ahol már bronzsötétre
vált a fű napfényzöldje,
csak hallgatnánk. – Csak lennénk.
Hallanánk, hogyan halad
az idő percegése
fatörzsek kérgében
és vérköreinkben.
Néznénk, hogy száll messze az ég,
míg mindkettőnk szemében
egyszerre feketül el a Nap.

(Makay Ida: Egyszerre feketül el)

Benczes Sándor Gábor: Nekem hiányoznak...

Nekem hiányoznak
a szavak,
a mosoly,
s arc, mi komoly.

Nekem hiányoznak
a vágyak,
és egy kéz,
s szem, mi engem néz.

Nekem hiányoznak
az utak,
az illat,
s gyönyör-pillanat.

Nekem hiányoznak
a hangok,
a csend is,
s kocogó konflis.

Nekem hiányoznak
a léptek,
a virág,
s az egész világ.

(Benczes Sándor Gábor: Nekem hiányoznak)

Tornay András: Dalolj nekem,...

 

Dalolj nekem, hogy megnyugodjak

Dúdolj nekem, hogy elaludjak

Mesélj nekem, nehogy elvaduljak

Halj meg velem, hogy meggyógyuljak

( Tornay András:  Dalolj nekem, hogy megnyugodjak)

Vékony Andor: Meséljek neked?

 Mesélek neked,
hogy milyenek a szelek,
hogy csókol éjszaka a szél
a lángoló ég alatt.

Mesélek neked,
hullócsillagokról,
a hamvadó tűzről -
a nyár közepén.

Távoli hegyeket,
folyókat, ereket
őriz még a lelkem…
Mesélek neked.

(Vékony Andor: Meséljek neked?)