Marossy József: Karod

Marossy József: Karod

Karod
a könnyű
ha kell
tornyokon is
átnyúlna értem

jó
hogy így érzem.

"Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom."

(Kányádi Sándor)

Galgóczy Erzsébet: Milyen vagyok

Olyan vagyok, mint az útszéli kavics,
mely sír és nyikorog, mikor ezer ember lába rátapos.
Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg,
míg a kavicsból apró homok nem leszek.
De ha a kegyelem napja rám ragyog, akkor . . .
. . . kicsi homok szem: - majd én is csillogok.

“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!”

(Müller Péter)

Bocsásd meg,
vagy legalább felejtsd el,
hogy s miért gyűlölsz.

(Fodor Ákos)

"Az igazi ajándék életünk, létünk, testünk élő darabkája. . .
Ha jól adjuk és jól fogadjuk : titokzatos erőre kap.
Tovább él, megszépül, sorsa lesz."

(Pilinszky János)

Zágorec-Csuka Judit: Ha látlak

Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését, ha
veled vagyok, nem
félek a haláltól sem.

"A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot termet a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra."

(kínai közmondás)

"Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot?
Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében."
(Kurt Dimberger)

Horváth Attila:Maradj velem

Horváth Attila:Maradj velem

Amikor vége az utolsó dalnak is
az utolsó hang is szétfoszlott már
magányos tárgyak az elhagyott színpadon
fölborult székek és konok homály
papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt
ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt

maradj velem, segíts nekem
vigyél haza, fogd a kezem
szeress nagyon, fáradt vagyok és nehéz a szívem
vigasztalj meg, ha nem is hiszed,
hogy szebb lesz a holnap, mondd, hogy lehet
mondd, hogy lehet, ha nem is tudod, hogy hiszek neked

amikor vége az utolsó dalnak is
és a varázslat szétfoszlott már
mi lesz veled, ha egyedül hagy a zajos tömeg
sebzett vagy és te sem tudod, hol a helyed

maradj velem, segíts nekem
vigyél haza, fogd a kezem
szeress nagyon, fáradt vagyok és nehéz a szívem
vigasztalj meg, ha nem is hiszed
hogy szebb lesz a holnap, mondd, hogy lehet
mindig lehet, ha nem is tudod, ha nem is hiszed.

"A mérföldek tényleg el tudnák választani  a barátokat?

Ha együtt akarsz lenni azzal, akit szeretsz,  nem vagy máris vele?"


(Richard Bach)

"Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni – mert az élet szép!”

Csernus Imre

“Légy hasonló az égen szálló madárhoz…, aki a törékeny
gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel, mert bízik szárnyi erejében.”

(Victor Hugo)

 Horváth Attila:Maradj velem

Amikor vége az utolsó dalnak is
az utolsó hang is szétfoszlott már
magányos tárgyak az elhagyott színpadon
fölborult székek és konok homály
papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt
ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt

maradj velem, segíts nekem
vigyél haza, fogd a kezem
szeress nagyon, fáradt vagyok és nehéz a szívem
vigasztalj meg, ha nem is hiszed,
hogy szebb lesz a holnap, mondd, hogy lehet
mondd, hogy lehet, ha nem is tudod, hogy hiszek neked

amikor vége az utolsó dalnak is
és a varázslat szétfoszlott már
mi lesz veled, ha egyedül hagy a zajos tömeg
sebzett vagy és te sem tudod, hol a helyed

maradj velem, segíts nekem
vigyél haza, fogd a kezem
szeress nagyon, fáradt vagyok és nehéz a szívem
vigasztalj meg, ha nem is hiszed
hogy szebb lesz a holnap, mondd, hogy lehet
mindig lehet, ha nem is tudod, ha nem is hiszed.

 

Deák Márta: A börtön

Poklom befalazott magába.
Cellám: egyszemélyes
koncentrációs tábor - magánzárka a világnak
börtönében. Az őr s a fogoly is
én vagyok. De becsempésztem magammal
álmaimat a szelíd erőről
és a szabadságról-szerelemről,
s álmaimmal börtönöm falait - akár a
szél, a víz, a jég a
kősziklát - felmorzsolom.

Érsek Zsuzsanna: Amikor elmentél

Érsek Zsuzsanna: Amikor elmentél

Akkor elkezdtek zokogni a fák.
Fehér könny-szirmukon barna gyászkeret.
Lassú sóhajtással takarták el könnyű léptedet.

Akkor hirtelen hideg lett a szél.
Szivárvány-lelked rebbenése idézte a telet.
Éreztem, ahogy apró tested, testemben megremeg.

Akkor egy pillanattá vált az idő,
és a másodpercmutató
remegve indult tovább,
hogy mutasson valami jelent, jövőt,
hogy a fájdalom lélegzete
képes legyen elhagyni a tüdőt,
hogy a szív ritmusa
tűrje a vonat zaját,
hogy könnyed legyen
harmat a réteken,
hogy mosolyod legyen
a tündöklő napsütés,
hogy hangod legyen
az örök dallam. . .

 Mart a nélküledtudat
könyörtelen kínpadján égve
nincs más vigasz. . .

Akkor a hideg szélben zokogtak a fák,
akkor a síró fák közt megjelent a tél,
akkor megnémult a ketyegő idő,
amikor mosolyogva mentél
a fénylő tavaszon át
egy másik végtelenbe.

- Az előző mesterem megtanított arra, hogy elfogadjam a születést és a halált.
- Akkor miért jöttél hozzám? - kérdezte a Mester.
- Hogy megtanuljam elfogadni azt, ami a kettő közt van.

(Anthony de Mello)

Akik a szemüket soha föl
nem emelték, akiknek nincs
hová fölnézniük- ők az égnélküliek,
a legszegényebbek.
 

(Ancsel Éva)

"Milyen magányos lehetett egész életében - talán úgy, hogy nem is tudott róla -, mert az önző emberek mindig magányosak. Ki tudják zsarolni mások szolgálatát és még a gyengédségét is - de a szeretetét senkinek. Ideig-óráig a szeretetet is, de csak annyi időre, míg le nem leplezik magukat. S ez az idő mindig nagyon kevés. "
 

 (Galgóczi Erzsébet)

A gondolat örök - amint megszületett visszavonhatatlanul éli életét.

Gondoltál-e valaha arra, hogy valaki beleláthat a gondolataidba?

Gondoltál-e valaha arra, mi történne veled, ha valaki tudomást szerezne minden titkos gondolatodról?

Gondoltál-e valaha arra, hová kerülnek azok a gondolatok, amelyeket nem mondasz ki, és nem váltasz tettekre, melyekről - úgy hiszed -, rajtad kívül senki sem tudhat?

Gondoltál-e valaha arra, mi történne a világgal, ha minden, de minden gondolatod - a szép és a jó, a kegyetlen és az irgalmatlan -, ami valaha eszedbe jutott, megvalósulna?

Gondoltál-e arra, hogy vannak helyes, és vannak gonosz gondolatok, melyek - bár nem mondjuk ki, és nem váltjuk valóra őket - saját életet élnek a világegyetem hatalmas körében?

Gondoltál-e arra, hogy az emberi gondolat a leghatalmasabb építő és romboló erő?

Gondoltál-e arra, hogy egyetlen egyben nincs különbség jó és rossz gondolat között? Tudod-e, hogy mindkettő visszavonhatatlan?

Tudod-e, hogy van Valaki, aki a visszavonhatatlan gondolatokat elgondolta, és ez a Valaki te magad vagy, aki éppúgy örök, mint a gondolat, amelyet elgondoltál?

(Tatiosz)

P. Pálffy Julianna: Kérlek. . .

Édes dallam száll,
a szívem oly nehéz,
gondolataim sötétek,
nem tudom mit tegyek,
egész egyszerűen csak
félek.

Félek a holnaptól,
az utolsó perctől
mi egyre csak közeleg,
választanom kell, és
tudom, nem lehetek
Veled.

Választanom kell!
nem küzdhetek tovább,
felejtsük el az álmokat,
a szépet, a jót, az ölelést
a titokban elcsókolt
csókokat.

Azt, hogy szeretni foglak
biztosan tudom,
de már nem állhatok
meg félúton,
kérlek segíts, engedj el,
a szívem nem bír ezzel
a szerelemmel.

Reviczky Gyula: Mondjátok: meghalt, vége lett.

Ha már szeretni nem fogok:
Mondjátok: meghalt, vége lett.
Ha lányért többé nem dobog
A szív, halálra vénhedett.

Ha már szeretni nem fogok
És vérem csöppenkint lehül:
»Édes csókokrul álmodott« -
Ezt írjátok sirversemül,
Ha vérem csöppenkint lehül.

Ha már szeretni nem fogok
És búcsut int a szerelem:
Szelid nézésü asszonyok
Fogják be majd haló szemem',
Ha búcsut int a szerelem.

Zágorec-Csuka Judit: Kéz a kézben

	Kéz a kézben, ami ígéret volt nekem törvény már, te mondtad, legyen kéz a kézben, legyél lehetőség egy másik életre. Kéz a kézben, ami csend volt, vallomás már, te mondtad szólalj meg bennem, legyek nyár a te teledben, legyél hang az én versemben.

Ady Endre: Októberben

I.

Úgy vártalak, virághullásnak,
Bús hervadásnak ünnepei!
Úgy vártalak, örök enyészet
Édes gondjának fellege...
Úgy vártalak... és itt vagy végre,
Van ami fásult lelkem tépje,
Hozsánna néked, elmulás!...

Az őszi fényt láttam először.
Bölcsőmre bús mosolyt vetett,
Akkor zizegtek halkan búcsut
A sárgult, hulló levelek,
Amikor még örök törvényed
Nem ismertem, változó élet...
Hozsánna néked, elmulás!...

Az örök halált ismerem csak.
Oly édes bánat ez nekem.
Én csak lemondani tanultam,
Mióta rovom életem.
S ha elér a létezők vége,
Bús, őszi szél édes zenéje
Csengjen fülembe csendesen -
Hozsánna néked, elmulás!...

II.

Itt is olyan, olyan a nap sugára,
Mint messze, otthon: fényes, ragyogó.
Hogy itt a vég - jól tudja - nemsokára
És mégis vigan táncol a bohó.
Itt is olyan, olyan az én szivem még:
Hiú reménnyel mély sebet takar
S bár érzi jól az elmulás keservét,
Lemondani még nem bír, nem akar!...