2012. április 2., hétfő

Garantáltan fogyaszt...

Gusztustalan, de garantáltan fogyaszt.

Az algák többsejtű szerveződése nem más, mint a hínár.

Friss kutatások szerint egy hínárból készült pirítós reggelire történő elfogyasztásával több kalóriát égethetünk el, mintha fél órát a futógépen töltöttünk volna.

A Sheffield Hallam Egyetemen végzett kísérlet során közel nyolcvan egészséges, de némileg túlsúlyos egyén bevonásával mutatták ki a szakemberek, hogy akik a napot hínárból sütött pirítóssal és rántottával kezdték, annyira jóllaktak ettől, hogy a nap hátralevő részében 179 kalóriával kevesebbet fogyasztottak, mint mások. Ez az első olyan kísérlet, amely során a kísérleti alanyok a hínárt magát fogyasztották, nem pedig valamilyen kivonatos formáját. A héjától megszabadított kenyér nem tartalmazott semennyi sót sem, mivel a hínár ezt pótolta. A kísérletben résztvevők egyike sem vett észre különbséget az így készített kenyér között, mivel a hínár ugyanazt az ízt adta, mint a só, csak alacsonyabb nátriumszint mellett. Így aztán a hínár révén nem csupán a sófogyasztást sikerült alaposan lecsökkenteni, de a telítettségérzés is nagyobb volt - adta hírül a MediPress.

A hínárt a skóciai Külső Hebridák vidékén tenyésztik, majd egy helyi gyárban szárítják és őrlik. Dr. Craig Rose, a tanulmány egyik támogatója elmondta, hogy a hínár sós ízű, de nem érezni rajta a tenger ízét. Egészen olyan, mintha rendes kenyeret fogyasztana az ember, olyan az íze és a kinézete is, fehér kenyér esetében esetleg észrevehető némi zöldes árnyalat. A hínár jóval több ásványi anyagot tartalmaz, mint bármelyik szárazföldi növény, emellett rosttartalma is igen jelentős.

( forrás: www.otvenentul.hu )


Hajjaj! Már annyi féle módszer létezik a testsúly csökkentésére, néha azon csodálkozom egyáltalán van még túlsúlyos ember?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése