Váci Mihály: Derengő

Derengő vagy, mint felhőszűrte fény,
melynek se lángja nincs, se pontos árnya;
kimondhatatlan, mint szívben a mély
szenvedélyek szenvedő hallgatása;
és kitapinthatatlanul belém
hasítsz – nem tudom merre fájva?

Megfoghatatlan vagy, mikor ölel
karom, mikor legfájóbban szorítlak;
beteljesült csoda – nem hiszem el,
hogy van, amit szívem Benned gyanítgat.
Léteddel magad ellen vétkezel.
Akkor hiányzol legjobban ha itt vagy.

Csak zsongj bennem, mint elszállt dallamok,
adj merengést, mint hívó költemények.
Ölelj és altass: – már mindent tudok,
amit tudni lehet – s semmit sem értek,
Jaj! meg ne kérdezd, hogy mit akarok,
mert sírásomat nem csitítja térded.

(Váci Mihály: Derengő)