P. Pálffy Julianna: Kérlek. . .

Édes dallam száll,
a szívem oly nehéz,
gondolataim sötétek,
nem tudom mit tegyek,
egész egyszerűen csak
félek.

Félek a holnaptól,
az utolsó perctől
mi egyre csak közeleg,
választanom kell, és
tudom, nem lehetek
Veled.

Választanom kell!
nem küzdhetek tovább,
felejtsük el az álmokat,
a szépet, a jót, az ölelést
a titokban elcsókolt
csókokat.

Azt, hogy szeretni foglak
biztosan tudom,
de már nem állhatok
meg félúton,
kérlek segíts, engedj el,
a szívem nem bír ezzel
a szerelemmel.

Reviczky Gyula: Mondjátok: meghalt, vége lett.

Ha már szeretni nem fogok:
Mondjátok: meghalt, vége lett.
Ha lányért többé nem dobog
A szív, halálra vénhedett.

Ha már szeretni nem fogok
És vérem csöppenkint lehül:
»Édes csókokrul álmodott« -
Ezt írjátok sirversemül,
Ha vérem csöppenkint lehül.

Ha már szeretni nem fogok
És búcsut int a szerelem:
Szelid nézésü asszonyok
Fogják be majd haló szemem',
Ha búcsut int a szerelem.

Zágorec-Csuka Judit: Kéz a kézben

	Kéz a kézben, ami ígéret volt nekem törvény már, te mondtad, legyen kéz a kézben, legyél lehetőség egy másik életre. Kéz a kézben, ami csend volt, vallomás már, te mondtad szólalj meg bennem, legyek nyár a te teledben, legyél hang az én versemben.

Ady Endre: Októberben

I.

Úgy vártalak, virághullásnak,
Bús hervadásnak ünnepei!
Úgy vártalak, örök enyészet
Édes gondjának fellege...
Úgy vártalak... és itt vagy végre,
Van ami fásult lelkem tépje,
Hozsánna néked, elmulás!...

Az őszi fényt láttam először.
Bölcsőmre bús mosolyt vetett,
Akkor zizegtek halkan búcsut
A sárgult, hulló levelek,
Amikor még örök törvényed
Nem ismertem, változó élet...
Hozsánna néked, elmulás!...

Az örök halált ismerem csak.
Oly édes bánat ez nekem.
Én csak lemondani tanultam,
Mióta rovom életem.
S ha elér a létezők vége,
Bús, őszi szél édes zenéje
Csengjen fülembe csendesen -
Hozsánna néked, elmulás!...

II.

Itt is olyan, olyan a nap sugára,
Mint messze, otthon: fényes, ragyogó.
Hogy itt a vég - jól tudja - nemsokára
És mégis vigan táncol a bohó.
Itt is olyan, olyan az én szivem még:
Hiú reménnyel mély sebet takar
S bár érzi jól az elmulás keservét,
Lemondani még nem bír, nem akar!...

Kassák Lajos: Mozdulatlanul az időben

Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

Messze vagy már s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

Ellen Niit

Sirályvisongás
a hajókat céljuktól
nem téríti el

(Terebess Gábor fordítása)

Bella István: Hegedű

Ahogy a fűbe lehasalt,
s levette szemüvegét,
körbe, mint középkori lant,
megpendült füvenként a rét.

Ahogy megrezzent szeme,
s ide-oda, mint cimbalom-
verők, villant tekintete,
hullani elállt a lomb.

S hogy mozdult, kényesen feküdt,
árnyát, mint ügyes muzsikát,
finom, törékeny hegedűt,
állukhoz szorították a fák,

ekkor... Ekkorra elaludt,
s a fák, a levegő, a rét,
szelíd, megjuhászodott
vadak, nézték a zenét,

a zenét, mi nem is volt zene,
csak arc, csak kéz, csak a csecs-
szopó kisbabák üteme:
csend, szuszogás és újra csend.