Kovács Daniela: Álmaid illatával...

Az árnyak játszanak a csupasz ágak között
vidáman bújócskáznak a süvítő széllel
a fagyos, deres talaj, annyira meggyötört
egy ágba kapaszkodó levél, szenvedve remeg

szívedbe férkőzök meleget keresve
álmaid illatával betakarózom
a magányos lépések tömeggé olvadt teste
magához láncol, annyira nagyon fázom...

Lelkem repedésein is áthatol a hideg
kétségek között kezemet tördelem
ködből szőtt fátyol, milliónyi cseppje
könnyé változva, arcomon megpihen.

Szép Ernő: A virág szebb

 

 A virág szebb a világnál,
Szebb az álom a virágnál.

Szebb a tenger mint az ember,
Szebb a felhő mint a tenger.

Hervadt levél szebb a zöldnél,
Szebb a hó az anyaföldnél.

Naplemente szebb a napnál,
Holdas éj az alkonyatnál.

A hajnal szürke selyemmel,
A köd rózsasejtelemmel.

Fecske szép ha száll, ha játszik,
Szebb ha tűnik s már nem látszik.

Szép a zene zengvén zengve,
Szebb ha elhalt, csuda csendje.

Szép megnézni festett képet,
Aki hátrább-hátrább lépett.

Szép a visszhang ha beszélnek,
Jobb az emlék mint az élet.

Zsefy Zsanett: Pergerő

hol van a nyár?

vihar előtt
ünneplőbe öltözött
szél szaggatta
virágágya
ősz kertjébe költözött

hol van az ősz?

nyarat vágyott
most keblében őrzi őt
melengeti
úgy akarja
megmenteni a szép főt

hol van a tél?

ősz fejére
telepedett földön s lent
fagyos verem
mélyén nézi
jégkorong lett a hold fent

hol a tavasz?

tél zsebéből
a magokkal kipereg
sosem búsul
mert ő tudja
nélküle nincs kikelet

Leleszi Balázs Károly: Szerelem szavai

A lélek titokzatos pontjain járok.
Máskor meg vad viharként tombolok.
Éhes szájú tűz vagyok, a jövő kockázata,
kolibri, virágok kelyhéből táplálkozó,
tovasuhanó uszályos üstökös,
zene és költemény,
áttetsző, csobogó hegyi patak,
titkokat hordozó ölelés,
szív oltárának áhítat-szertartása,
tilalmas varázsital, megtapasztalt remény.
Most már benne élek a szívedben.
Nem hátrálhatsz meg.

József Attila: Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Lakatos István: Kevés vagyok

harmatcseppként várom a megszűnést
lágyan ringatózom egy fűszál végén
Elpárolgok vagy Zuhanok?
széljárta reggeleken
választani nem lehet
halkan dúdolok...

Sárhelyi Erika: Térdeplő tavaszban

Hallottam ma reggel zokogni a fákat,
hozzám hajolva kértek vigasztalást.
Úgy feszült tar testükön a konok bánat,
mint elrongyolódott, ónszürke palást.

A tavasz már a fagy lába előtt térdel,
esdekel, mint holmi betolakodó.
Hiába pörölök mindegyre a téllel,
kacagva hullik a szívemre a hó.