2013. április 9., kedd

Vészi Endre: A kertből soha nem ment el a nyár



A kertből soha nem ment el a nyár csak éppen
elfödte finom metszésű arcát a köd csipkéivel
a piros alkonyok moáré-selymét összegöngyölte
s fölfüggesztette egy égi toronyba
a költöző madarak is ittmaradtak nekünk
lehunyt szemhéjunk mögött
és dermedt ezüstbe rejtették illatukat a rétek

s a robbanásra időzített rózsák
látod ez mind az örökkévalóság

Kalandozásainak ösvényeit orsóra tekerte a záruló égbolt
hogy majd lebomoljanak április zöldszagú szeleiben
és épségben maradt benned az élet szertelensége
hogy fölkiálts ha rejtegetve is
mikor szobádba lép karcsún újra a fény
kontyba szorítva laza haját
és arcod fölé hajol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése