2012. november 25., vasárnap

Babity Mária: Magányosan





















 Én tudom a jövőt és ismerem a múltat.
Tudom, honnan jöttem, s meddig juthatok.
Percnyi emlékeim végtelenné nyúltak,
s körülvesznek csendben, mint az angyalok.

Ha tükörbe nézek, csak magamat látom.
Arcom, szemem fakó, szomorú csoda.
Akit szerethetnék, hiába is várom.
Akit szerethetnék, nem jön el soha.

Emberek közt járok, s magányomat élem.
Nem váltak valóra a tündérmesék.
Nincs, akire bízzam tűnődő szerelmem,
félnem nincs mitől már, hinnem nincs miért.

Hogyha volna merszem, cinkos alkonyattól
lopnék el magamnak szökni perceket.
Visszavenném, visszavenném a világtól!
s elvinném magammal halott lelkemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése