Kassák Lajos: Mozdulatlanul az időben

Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

Messze vagy már s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

Ellen Niit

Sirályvisongás
a hajókat céljuktól
nem téríti el

(Terebess Gábor fordítása)

Bella István: Hegedű

Ahogy a fűbe lehasalt,
s levette szemüvegét,
körbe, mint középkori lant,
megpendült füvenként a rét.

Ahogy megrezzent szeme,
s ide-oda, mint cimbalom-
verők, villant tekintete,
hullani elállt a lomb.

S hogy mozdult, kényesen feküdt,
árnyát, mint ügyes muzsikát,
finom, törékeny hegedűt,
állukhoz szorították a fák,

ekkor... Ekkorra elaludt,
s a fák, a levegő, a rét,
szelíd, megjuhászodott
vadak, nézték a zenét,

a zenét, mi nem is volt zene,
csak arc, csak kéz, csak a csecs-
szopó kisbabák üteme:
csend, szuszogás és újra csend. 

Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

József Attila: Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
újságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

Bartalis János: A szerelem szavai

Örökérvényűleg
leírnám
a szerelem
szavait.
De nem tudom.
Alig bukdácsol
a szó:
„Rózsa.”
„Liliom.”
Majd:
„Nagyon szenvedek.”
„Megváltanám minden szenvedésed.”
Aztán:
„Boldog vagyok.”
„Neked adnám minden boldogságom.”
Most:
„Álmodom.”
„Rólad álmodnék teljes életemben.”
Már:
„Lelkemben örök helyet nyert lényed.”
„Legyen tied minden dicsőségem.”
És:
Istenem!
Istenem!
Istenem!

Baranyi Ferenc: Pax Nobiscum

Hát jöjj, ölelj meg engemet -
lehet, hogy ezt akartam,
nem vártam ölelésedet,
de rögtön elfogadtam.

Belenyugszom, hogy jó veled.
Öt kontinensnyi fagyban
szobád tenyérnyi délsziget,
amelyen ottragadtam.

Senki nem óv, nem rejteget
náladnál titkosabban,
azt hallod, amit engedek,
s a szádon is lakat van.

Szeretek nálad. Meglehet,
szeretlek is. Bevalljam?
Nem.
És senkise kérdje meg,
miért vagyok zavarban.    

Zsefy Zsanett : hozzád halkulok

az óra fárad
hangja halkul
szél sodor sok pergő falevélt

fölém szökik báli rongyban
a csillagokkal terhes ég

a tegnap hangos
virágtól gazdag
rétjének köpenye szaggatott
száz sebből vérzik
a hajdanszép volt

pipacs szára pőrén hajol

sír a mennybolt
koldus a fénye
takargatja mit rám hagyott
nem oszlik vágya hogy
szakadjon tájra

lelkem mélyéig
áztatott

Bozzay Margit: Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó tűz, amit remegve lángra gyújtasz,
Utolsó sziget, amelyben kiköt a tarka gálya,
Utolsó rózsa, amit életedre hullatsz...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt sohase még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben: a Kezdet és a Vég...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki tűzesőt permetez le rád,
Utolsó, aki szédülten repül veled az égig,
Utolsó... akire... lezuhan a szád...

Jagos István Róbert: Légy minden

Légy a csend szavaim között.
Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.
Sóhaj, páradús reggelen,
a csók elernyedt testemen.
Remény, ha keserű száj ontja szennyét;
otthon, mely a Mindenségtől megvéd.
Láz: forró, perzselő.
Nő, anya, tiltott szeretőm.